1987. november 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

13

I __________ i T isztelt Tanács! A Fővárosi Tanácsnak a Kormány munkaprogramjából adódó feladatai tartalmát az MSZMP Köz­ponti Bizottsága 1987. július 2-i állásfoglalásában, a Kormány munkaprogramjában, a Budapesti Párt- bizottság feladattervében, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatala irányelveiben foglaltak határoz­zák meg. E dokumentumok az államigazgatásra, ezen belül a tanácsokra vonatkozóan is új hangsúlyo- - i • kát és tennivalókat fogalmaznak meg. A stabilizáció időszakában alapvető gazdasági-társadalmi érdek fűződik althoz, hogy a termelő szféra gazdálkodásának feltételei és eredményei fokozatosan javuljanak. Ugyanakkor átmenetileg csökken a lakosság életszínvonala, a lakossági igényeket szolgáló infrastrukturális fejlesztések pénzügyi forrása, a város működtetését biztosító pénzeszközök reálértéke, elkerülhetetlen a közkiadások mérséklése. Az elkövetkező három év legfőbb teendői a tanácsi munkában azon feltételek megteremtését, illetve érvényesítését helyezik előtérbe, amelyek egyrészt a gazdasági-társadalmi stabilizáció, majd a kibon­takozás megalapozását szolgálják, másrészt csökkentik a várható társadalmi, szociális feszültségeket. A gazdaság megújulásával együtt kell járni a népgazdaság, annak részeként a tanácsi gazdaság hatéko­nyabb működésének is. A Fővárosi Tanács VII. ötéves terve a város fejlődése és az itt élő lakosság indokolt szükségleteit, továb­bá a népgazdasági tervben megfogalmazott társadalmi-gazdasági programokat, valamint a kialakult gaz­dasági lehetőségeket figyelembe véve határozta meg a városfejlcsztés-és működtetés prioritásait. E fő célok kijelölése reális és szükséges volt. I ; • > i A VII. ötéves tervidőszak első két évének célkitűzései — elsősorban a gazdasági nehézségek fokozódása következtében — eltérő mértékben valósultak meg. A tervezett bevételek nem teljesülnek. 1987-ben már a tervezéskor, majd évközben további központi mérséklésekre került sor, így az éves célkitűzések egy részét az előiráuyzottnál alacsonyabb színvonalon lehetett csak megvalósítani. 1988-tól a taná­csok gazdasági mozgástere tovább szűkül, a tervezés ma ismert kiinduló feltételei olyan mértékű el- t térést mutatnak a VII. ötéves tervben ez időszakra számításba vett dinamikusan növekvő központi . ' forrásoktól, amely elkerülhetetlenné teszi a hátralévő évek működtetési, fejlesztési, gazdálkodási feladatainak ismételt áttekintését és rangsorolását. | Szükségessé válik a premisszák tartalmának és megvalósíthatósági ütemének újragondolása, vagyis az eddig számítottnál szűkebb körben és alacsonyabb szinten jelölhet ők csak ki prioritások. Alapkövetel­ménnyé válik, hogy figyelmünket és erőinket a társadalmilag legérzékenyebb területekre, a legsúlyo­sabb — a lakosság legszélesebb rétegeit érintő - ellátási feszültségek mérséklésére összpontosítsuk. i pl r Hj _. ____________________________________________,__________________________ : i

Next

/
Oldalképek
Tartalom