1987. június 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
259
I ,- 27 Előzetes elképzelések szerint két fordulóban kívánják a Tanács elé terjeszteni a konkrét javaslatokat. Először az elveket ősszel, r.ajd az 1988. évi terv tárgyalása során a konkrét szabályozók és pénzügyi lehetőségek ismeretében a részletes tennivalókra vonatkozó elképzeléseket. A lakásépi- ’ -llraiÉ i tést, felújítást, gazdálkodást egységes rendszerként kívánják kezelni, és működtetni. Ebből adódóan az e területeket szabályozó tanácsi rendeleteket felül kell vizsgálni, s ha szükséges, módosítani kell. Ráday Mihály: XII.kerületi fővárosi tanácstag javasolja, hogy vizsgálják meg az idegenforgalom számára kiadott lakások kérdéskörét is. Szükségesnek tartaná több olcsó szálloda építését. Helyénvalónak tartotta volna, ha az Újvárosháza rekonstrukciós munkálatairól rövid tájékoztatót kaptak volna a főváro- Jtö ■ si tanácstagok. Elnök: válaszában a tájékoztatóval kapcsolatos felvetést jogosnak tartja. Az idegenforgalom területén igénybe vett lakásokkal kapcsolatos gondot ismerik és keresik a megoldási lehetőségeket. Végül az ülést berekeszti. Kelt, a Fővárosi Tanács 1987. junius 16-i ülésén. ! ' : tjui s (:Iványi/Pál:) (:Dr.Bielek József:) tanácselnök a VB titkára Jegyzőkönyvhitelesitők: j ( : Dr/ÍUjPp KároTV: ) m\ ((Jt'c-L L— (:Dr.Mészáros Imre:) I I _________