1987. június 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

139

\ A Végrehajtó Bizottság kiemelten foglalkozott az üz­letek nyltvatartásával kapcsolatos kérdésekkel, me- f lyek során többek között 1986-ban ügy foglalt ál­lást, hogy az élelmiszerkereskedelemben megfelelő szervezeti intézkedésekkel az üzletek nyitvatartását a vásárlói igényekkel jobban összhangba kell hozni ée a szakképzésbe és a foglalkoztatásba lehetőleg több fiatalt és férfi munkaerőt indokolt bevonni. b./ A Végrehajtó Bizottság figyelemmel kíséri a tanácsi intézményeknél, vállalatoknál a törvényes munkaidő betartására vonatkozó jogszabályok, rendelkezések érvényesülését. Kiemelt figyelmet fordít a * 3253/1986. ez. MT. határozatból adódóan a munkaidő- / alap védelmére. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa az agltáoiós - propaganda munka során ismerteti és igyekezik elfo­gadtatni a munkaerőgazdálkodás javítására hozott ha­tározatokat, intézkedéseket a szervezett dolgozók fórumain. fa A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa Elnöksége, vala­mint Közgazdasági Bizottsága ajánlásokat tett a te­rületi - munkaerőgazdálkodási és foglalkoztatás - politikai irányelvek kialakításához. Az SZBT illetékes bizottsága folyamatosan részletes tájékoztatást kapott a munkaerőátcsoportosítást se- v gítő átképzési támogatás iránti fővárosi igényekről, / valamint az ezekben tett tanáosi intézkedésekről. SzorQS az együttműködés a pályakezdők elhelyezkedé­sének' folyamatos figyelemmel kísérésében, a munka­erő-keresletet ée kínálatot rövid ée hosszabb távon alakító tényezők megismerésében. Eredményes a közös munka a munkavédelmi tevékenység f szervezési és ellenőrsési feladatainak megvalósítá­sában. Az együttműködés munkavédelmi tanfolyamok, vizsgák szervezésében, a bizottságok működtetésében is megnyilvánul. A szocialista munkaversenyről szőlő MT-SZOT-KISZ KB együttes határozata alapján a Fővárosi Tanács irá­nyítása alatt lévő vállalatok eredményeinek értéke­lése közös feladat. A Fővárosi Tanács szakigazgatási szervei - az illetékes iparági - ágazati szakszerve­zetekkel történt egyeztetést követően - minden évben javaslatot tettek az SZBT felé magasabb szintű párt és állami kitüntetések kezdeményezésére. Az egyeztető munkák során visszatérő gondot jelent mindkét fél számára, hogy a kitüntetések odaítélésé- / ért felelős egyes ágazati minisztériumok - a mérleg­beszámolókat követően - nagyon rövid határidőre, il­letve eltérő Időpontokban kérik a javaslatokat. > | > j| ■ ' ^ ___^ ^- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom