1987. június 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

137

► A főváros VII.ötéves tervkoncepciójának ismertetésé­re az SZBT ülésén került sor. Az SZBT megtárgyalta a Fővárosi Tanács VII. öt­éves tervidőszakra szóló lakáspolitikai irányelveit, továbbá a lakásépítés (vásárlás) tanácsi (helyi) tá­mogatására vonatkozó szabályozást, és állásfoglalá- ■ sával segítette ezek véglegesítését. e Az SZBÍ széleskörű vitára bocsátotta a fejlesztési elképzeléseket, a VII.ötéves terv lakóházfenntartási irányelveit, valamint több lépcsőben a budapesti agglomeráció hosszú távú feladatait. Az SZBT a VII.ötéves tervjavaslatról a kerületi szakmaközi bizottságok, valamint az iparági - ágaza­ti szakszervezetek véleményének figyelembevételével foglalt állást. A terv végrehajtásának segítésére szakszervezeti cselekvési programot fogalmazott meg, melyet a tervvel együtt a fővárosi dolgozók különbö­ző fórumain ismertetett. A városfejlesztési célkitűzések megvalósítását segí­tő társadalmi összefogásban a munkahelyi szakszerve­zeti alapszervezetek, valamint a szakmaközi bizott­ságok egyre eredményesebben vettek részt. A HNF ke­rületi szerveivel együttműködve számos társadalmi munkaakciőt szerveztek a környezet szépítésére. Az összehangoltabb irányítás, a gondosabb előkészí­tés eredményeként az elmúlt ötéves tervben elvégzett társadalmi munka értéke 4.036 milliő Ft volt. Az egy \ lakosra jutó társadalmi munka értéke öt év alatt több mint négyszeresére, az 1980.évi 141 forintról 1985.végére 598 Ft-ra emelkedett. A vállalatok, intézmények által a tanácsoknak áta­dott pénzeszközök biztosításában jelentős szerepük volt a munkahelyi szakszervezeti szerveknek. y o./ A területi munkaerőgazdálkodással kapcsolatos fel­adatok végrehajtása során a kapcsolatok az elmúlt esztendőkben szélesedtek. Az SZBT-vel egyetértésben az átképzési támogatás engedélyezését megelőző eljá­rásba bevonják az illetékes iparági - ágazati szak­szervezetet. Erre az együttműködésre eddig 25 buda­pesti munkáltató esetében került sor. Rendszeresen ' működik a Fővárosi Munkajogi Bizottság, amely az el­múlt évek alatt a vállalati munkaügyi döntőbizottsá­gok működését segítette. d./ A Vl.ötéves terv kiemelt környezetvédelmi feladatai a vízminőség- és a levegőtisztaságvédelem, a hulla­dék ártalmatlanítása, a zöldterület növelése voltak. A terv célkitűzései - a pénzügyi lehetőségekkel összhangban - túlnyomórészt teljesültek.- 2 ­————— 1 " ■ ”

Next

/
Oldalképek
Tartalom