1987. március 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
88
A kivitelezésre versenytárgyalást hirdettek azzal a feltétellel, hogy a befejezési határidő késése esetén a törvényes kötbéren felül a vállalkozó 100 ezer forintot fizet minden nap késésért. Az építési tevékenységre egyeztetett ütemterv készült, amelynek betartását az ÉVM-mel rendszeresen, az elvégzett munkák minőségének ellenőrzésére az ÉMI-vel ellenőrizték. A középiskolák határidőre elkészültek, minőségük jó, az átlagos színvonalat meghaladja, esztétikai és városképi megjelenésük a közvélemény és a szakemberek körében is elismerést aratott. A középiskolák megvalósítási munkáinak előirányzati összege 832,0 millió forint, a tényleges felhasználás azonban 827,2 millió forint volt. ^ A jelentésben értékelték a versenytárgyalás útján történt vállalatbaadás első tapasztalatait is. Az előterjesztők szerint ez a rendszer bevált, bár az építési piac hiányosságait az építésügyi tárca, illetve a megbízó gyakori beavatkozásával kellett ellensúlyozni. Az új rendszer előnyeként lehet értékelni, hogy a fejlesztési költségek biztonságosabban tervezhetők, költségtúllépésre nem került sor, a tervezett naturáliák az eredeti előirányzatokból maradéktalanul megvalósultak. A Végrehajtó Bizottság ülésén az előterjesztők arról tájékoztatták a Végrehajtó Bizottságot, hogy a XVIII.kér. Thököly úti és a Káposztásmegyeri gimnázium nivódíjat kapott; a tanítás mindegyik középiskolában beindult, melynek szakmai tapasztalatai kedvezőek. A Végrehajtó Bizottság a jelentést elfogadta, és s határidő pontos betartásáért, és a magas színvonalú megvalósításáért elismerését fejezte ki. B I fi a m i- 18 -