1986. március 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

254

l f- 16 ­’ okok, körülmények elhárítására, a lakásgazdálkodás feltéte­leinek javítására. Indokolt esetben kezdeményezni kell meg­felelő központi intézkedések megtételét. Határidő: folyamatos, illetve az éves lakásgazdálkodásról t szóló beszámoló. Felelős: a kerületi tanácsok elnökei, a Lakásügyi Főosztály vezetője. 14./ Gondoskodni kell a tanácsi /helyi/ támogatásra rendelkezés­re állő pénzeszközök - ezen belül kiemelten - a központi hi­telkeret maximális felhasználásáról. Határidő^ folyamatos Felelőst a kerületi tanácsok elnökei a Lakásügyi Főosztály vezetője. jt ff 15*/ Javítani kell a tanácsok, a lakásépítést szervező, finanszí­rozó, illetve a vevők /építtetők/ kijelölését, valamint a la­kások értékesítését végző szervezetek közötti együttműködést. | Ennek eredményeként gondoskodni kell arról, hogy: a./ a lakásépítést szervező, kivitelező /OTP, lakásszövetkeze­tek, gazdálkodók/ szervezetek azonos feltételekkel vegye­nek részt a lakásellátási program megvalósításában, a lakás­igénylések kielégítésében} • { | i * b./ a rendelkezésre álló lakásokat elsősorban a lakásellátá­si programban szereplő kiemelt rétegek /többgyermekes csa­ládok, fiatal házasok/ kapják} ’ I o./ a vevők időbeni kijelölését ás a szerződéskötést az ügy­intézés késedelme, vagy a vevők részéről jelentkező fize­tési problémák ne akadályozzák. Határidő: folyamatos t \ $ ’ <l(u , ' . Á f. , ■ i ____________________________________________ [ - ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom