1985. szeptember 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

18

1 r— -------­B U l. Ágazati koncepciók 1. VI. ötéves tervcélok teljesítése A VI. ötéves tervcélok megvalósításának feltételei — a fejlesztési eszközök jelentős csökkentése és kapacitás gondok miatt — az eredetileg tervezetthez képest nagymértékben romlottak. Ezért a tervben kiemelt célok változatlan figyelembevétele mellett a priorizált területek belső arányai, a megvalósítás mértékei, útjai, módjai szükségszerűen eltérnek a tervezettől. A fő célokat (a lakás­építés kivételével) eléljük vagy megközelítjük, egyeseket pedig túl is teljesítjük. Az elért eredmé­nyek alapján az állapítható meg, hogy a VI. ötéves tervidőszak alatt a főváros jelentősen fejlődött, 9ok új létesítménnyel gazdagodott, a lakosság életkörülményei pedig szinte minden területen tovább javultak. Az eredeti célokat közelítő előrelépést érünk el a lakásellátás javításában, amelyben a tervezett lakásszaporulat közelítése mellett nagy szerepe van a meglévő lakásállomány felújítása és kor­szerűsítése terén elért jelentős eredményeknek. Javultak a közlekedés feltételei, túlteljesülnek a közműfejlesztés célkitűzései. A fekvő és járóbetegellátás területén jelentős fejlesztések, korszerű­sítések valósultak meg. Nagy eredmény, hogy már a tervidőszak közepétől te|jeskörűen kielégíthe­tők a bölcsődei és óvodai igények. * v A tanteremépítési terv előrehozásával és túlteljesítésével a gyorsan növekvő tanuló létszám okta­tási feltételeit - nagy erőfeszítésekkel — biztosítani tudtuk. A kereskedelemben a tervezettet meghaladó mértékű beruházások, valamint a széleskörű szervezési intézkedések eredményeként javultak a vásárlási körülmények. A főváros kenyérellátása mind mennyiségben, mind minőségben javult. A VI. ötéves tervidőszakban a lakóházfelújítdsnM kedvező irányú változás következett be. Várha- | v tóan 27 ezer elmaradt felújítás pótlása, 6,5 ezer lakás időszerű, 12,5 ezer lakás részleges felújítása, valamint 57 ezer lakás korszerűsítése valósul meg. Az aládúcolt lakások, függőfolyosók állománya •> 10-15%-kal csökkent. Ennek ellenére 113 ezer lakás továbbra is az elmaradt felújítási kategóriá­ba tartozik, s 12 ezer szükség-, 62 ezer komfort nélküli és 31 ezer félkomfortos lakás van a fővá­rosban. A VI. ötéves tervidőszakra eredetileg tervezett intézményi felújítási előirányzatok belső átcsopor­tosításokkal, több mint 50%-kal növekedtek. Ennek ellenére a több évtized alatt keletkezett el­maradásokat csak kis mértékben sikerült mérsékelni. Út-híd fenntartásra, felújításra a VI. ötéves tervben minden évben azonos összegű előirányzat­ból, az árváltozások miatt, egyre nagyobb részt kellett fenntartási feladatokra, a tömegközleke­dési utak karbantartására fordítani. Ennek ellenére néhány, a főváros közlekedését javító útvonal és csomópont korszerűsítésére is sor került. | gp ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom