1985. szeptember 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
168
- 25 Elnök: összefoglalójában köszönetét mond azért a nagyfokú aktivitásért, amelyet a Tanács tagjai tanúsítottak, valamint azért a nagy felelősségérzetért, amely a felszólalásokban ma kifejezésre jutott. Kifejezésre jutott a fővárosért érzett felelősség és sok hozzászólásban pedig a kerületi gondokat is megemlítették. Úgy gondolja, hogy világos a hozzászólásokból is, és Pénzes elvtárs válaszaiból is, hogy az itt elhangzottaknak nagyon jelentős részét a további tervező munkában kell és lehet is hasznosítani. Voltak ■ olyan hozzászólások és javaslatok, amelyek további vizsgálat tárgyát kell hogy képezzék, hogy elfogadhatók-e, megvalósithatók-e a konkrét tervező munka során. Szeretné arra felhívni a figyelmet, hogy a következő tervidőszakban sokkal nagyobb jelentősége lesz két tényezőnek. Az egyik az, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel lényegesen takarékosabban és felelősségteljesebben kell mindenhol az intézményfelujitás területén is. Bár ott rá lesznek kényszeritve a takarékos gazdálkodásra, mijn után a dologi kiadások évente csak 3 ?«-kal növekednek, az árak pe- dik feltételezhetően ennél lényegesebben jobban. Rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a kerületi tanácsok hogyan tudják növelni saját bevételüket, hogyan fognak a saját bévé- telek alakulni. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy y ínt még meg minden erőfeszítés annak érdekében, hogy ezek ek lehetőleg magas szinten alakuljanak ki. hogy egy téma van, amelyben szavazni kell, mielőtt az iterjesztést elfogadják. a két alternatíva. Két kerületben az egyes változat mel- iltak állást, mindenki más, aki véleményt nyilvánított és te a változatokat, a második változatot fogadta el. innak, akik az egyes változat mellett döntöttek, célszerű t Tanácsnak szavazással a két változat közül választani, es változatot fogadnák el akkor le kell vonni ennek a iciáit is. Ugyanis tudni kell, hoqy súlyos társadalompo- onzekvenciái lennének, ha az egyes számú változatot foj I ■h - • ^ 1 ~ ' ’ ’ ’ __________