1985. május 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

203

; 1984-ben ebben az irányban kedvező előrelépée követ­kezett be. Az oktatási intézmények állaga csak úgy, mint az egészségügyieké az utóbbi évek nagyobb felújítá­sai ellenére is rosszak. Nehezíti a helyzetet, hogy jó néhány, viszonylag uj és korszerű intézmény már felújítás­ra szorul a hanyag kivitelezés miatt. 4 Sokszor hangoztatott álláspontunk, hogy a felújításokat erőteljeeebben kell koncentrálni. Ezt ma is helyee elv- ; nek tartjuk, de éppen a pénzügyi lehetőségek eoha nem ] elégséges volta miatt ezt az álláspontot nem lehet maradéktalanul követni, mart sok a soronkivüli, azonnal elvégzendő feladat. Másik ok, hogy egy-egy nagy intéz­mény felújítása olyan nagy összeget igényel, hogy azt csak szakaszosan lehet biztosfttani. tv Több gondot és pénzt kell fordítani a karbantartásokra. Ezek gyakori elmaradása a felújítások kivitelezési költ­ségeit többszörösen növeli. ösezeRezve: Megállapítottuk, hogy a gazdálkodás a Tanács által meg- szabott céloknak és prioritásoknak megfelelt. Ennek eredményeként - ha kisebb ütemben is az eredeti elképze­léstől - javultak az életkörülmények. * ■ A kevesebb beruházási lehetőség miatt a rangsorolások meggondoltabbak voltak, javult a tervezés alapossága és a kivitelezés minősége, a lakásépítés kivételével. Az árak és a költségek tervezettnél na^obb emelkedése nehezítette a gazdálkodást, esetenként ellátási szinvo­nal csökkenéséhez . vezetett. • A költségvetési gazdálkodásban a tett intézkedések I l V ■ r r *' I- 14 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom