1984. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
436
jr r i A gyakorlati oktatás magas költségigényei miatt, de az iskolák és az üzemek közötti jobb és gazdagabb együttműködés érdekében is indokolt, hogy a szakképzés első két éve iskolai, második B v két éve pedig üzemi tanműhelyek keretei között valósuljon meg. Javítani szükséges ezért a vállalati gyakorlati oktatás feltételeit, mert az iskolai tanműhelyek csak a képzés elsó két é- vének szükségleteit biztosítják. A szakközépiskolákban nagyobb gondot kell fordítani a tehetség- gondozó munkára. A tehetség fogalmának és ismérveinek hagyományos formáját felül kell vizsgálni és bővíteni. A tanórai tevékenység színvonalának emelésével, a tanulókkal való egyéni foglalkozás változatos formáinak alkalmazásával kell erősíteni a felsőfokú továbbtanulásra való felkészítést, a szakközépiskola ezen funkciójának megvalósítását. A műszaki-technikai gondolkodás pallérozását nagyobb gonddal kell végezni, mint eddig. A szakmai tantárgyakon kívül a közismereti, természettudományos tantárgyakban is érvényesíteni kell ezt az elvet. Jó alkalom ehhez a szakmai-műszaki gyakorlat, de a számítástechnikai alapismeretek bővítése és az ismeretek számítógépes gyakorlása is. Ajánlatos, hogy minden szakközépiskolai tanuló legalább egy számítógépi nyelv - vagy a BASIC vagy a FORTRAN - alapjait megtanulja a programkészítés szintjéig. A lakossági igények, valamint a népgazdaság távlati szakemberszükséglete alapján - jelenleg, de hosszú távon is - a szakközépiskolák a középfokú oktatás népszerű iskolái maradnak. Kiemelt figyelmet kell fordítani a szakképzés ezen elemének jelentékeny fejlesztésére az egész tervezési időtávban. A VI. ás különösen a VII. ötéves tervidőszakban a szakközépiskolákban is látszámnöveke- f dés várható. A VII. ötéves tervidőszakban az 1985-tel induló és az 1989/90. tanév ötödik évfolyamával belépő technikusképzés többletlétszáma még inkább növeli a középfokú oktatás gondjait. Számításaink alapján a szakközépiskolai tanulócsoportok száma a következő, 1984/85. tanévben túllépi az ezret, e ez a követ- kező tanévben még további kb. 4 £-kal fog növekedni. A VII. ötéves tervidőszakban az egy tanulócsoportra jutó átlagos tanuló- létszám gyakorlatilag 33 lesz, s ezen a szinten stabilizáló11