1984. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
331
A Budaoesti Pártbizottság 1983. január 20-i határozatában felkérte Budapest Főváros Tanácsát, dolgozza ki a közoktatás fejlesztésének /az országos közoktatáspolitikai célkitűzéseket figyelembe vevő/ budapesti koncepcióját az ezredfordulóig. A Fővárosi Tanács VB Művelődésügyi Főosztálya bizottságot hozott létre a koncepció kidolgozására. A bizottság tagjai között szerepeltek a főosztály szakmai osztályainak vezetői, a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatója, az Országos Oktatáskutató Intézet munkatársai, a Budapesti Város- épitési Tervező Vállalat Kutatási Osztályának munkatársai, valamint más szakértők, közgazdászok, szociológusok. A bizottság a tervezet elkészítése előtt tanulmányozta a KB ülésére készült résztanulmányokat, a Művelődési Minisztérium által készített kutatási részanyagokat, az Országos Tervhivatal előre jelzett, több variációban kidolgozott számításait, az 1980. évi népszámlálás kor-összetétel adatait, Budapest foglalkoztatás-politikai fejlődését, a főváros agglomerációs tv * övezetenek lakossági adatait, a VI. ötéves terv eddig elért és várható eredményeit. A tervezet kialakítását megelőzően szakértőkkel /szociológusokkal, közgazdászokkal, pedagógusokkal/ előkészítő tanulmányokat folytattunk. A főosztály munkatársai szociológiai felmérést vé- 7 geztek a szülők körében az iskolai igényekkel, az oktatás struktúrájával és a gyermekek elhelyezésével kapcsolatban. A helyi sajátosságok pontosabb megismerése érdekében valamennyi kerület vezetőit és munkatársát felkértük, hogy készítsék el i saját területükre vonatkozó elképzeléseiket az ezredfordulóig. Az összegyűjtött elméleti és tapasztalati anyag feldolgozása- hoz szerkesztő bizottságot hoztunk létre. Az első ütemben összeállított elképzeléseinket egyeztetésre több mint 36 szervnek küldtük meg. Véleményeiket, észrevételeiket a terv végső kidolgozásánál figyelembe vettük és érvényesítettük. Az 1983 májusában tartott pedagógiai tanácskozáson ismertettük az oktatási intézmények vezetőivel a koncepció főbb vonásait és azt szekció-vitára bocsátottuk. 1983 szeptember harmadik hetében 150 intézmény pedagógusaival külön is megvitatH \ ————————— ' - 2 -