1984. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
318
► r társasházi lakásépítéseknél a szociálpolitikai kedvezményt emelték egységes szintre, de a hosszúlejáratú hitelt nem.Ma is kb. 60-80 ezer forintnyi hosszúlejáratú hitelekülönbözet van általában a családi ház és a társasházi lakás épités esetében. Elmondja továbbá, hogy nem akarták elaprózni az adható támogatások összegét, ez is indokolja, hogy most nem tettek javaslatot a családi házat épitők támogatására. A vissza nem térintendő állami támogatással kapcsolatos javaslatra elmondja, hogy ez a gondolat az eredeti elképzelésekben szerepelt. A tervezetbe mégis az állami támogatás mint visszatérítendő összeg került. Ezt az indokolja, hogy az épitkező család anyagi körülményei időközben olyanná válhatnak, ami indokolatlanná teszi a vissza nem térintendő állami támogatás nyújtását. Az irányelvet úgy javasolják elfogadni, hogy a támogatás vissza térintendő legyen, de a visszafizetés időtartamát illetően differenciálni kivánnak. A vállalt gyermekek meg nem születésével kapcsolatos 5 X-os kamat ^ elhagyásával összefüggésben elmondja, hogy a szociálpolitikai kedvezményre vonatkozó általános jogszabályi előirás alapján is kamattal kell visszatéríteni ilyen esetben az összeget. Ez a kamat 8 5-os. Erre tekintettel javasolja az 5 5-os kamat megfontolását. Egyetért azzal, hogy a 3. számú melléklet II. fejezete 6/b. pontjának a megfogalmazását pontosabbá, egyértelműbbé kell tenni. Végezetül hangsúlyozza, hogy az előterjesztésben megfogalmazottak csak a lakásigényléssel rendelkezőkre vonatkoznak. I Elnök: összefoglalójában elmondja, hogy , Budapesten 1984-ben, és 1985-ben is 11Ü millió forintot lehet felhasználni támogatási célra. A számítások alapján megállapítható, hogy a támogatásra hány család le3Z igényjogosult. Alapelv, hogy csak akkor érdemes támogatást adni, ha az jelentős és hatékony segítséget jelent. A jogosultak körének további bővitése a juttatható összeget csökkentené. A családiház épitők további támogatása ellen szól az is, az állam részére a családiház épités a legkedvezőtlenebb a területfelhasznáIás szempontjából. ll '- 25 -