1984. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

303

I ■ I- 11 ­Az ifjúság forradalmi nevelésével kapcsolatban a pedagógusokat esz köztelennek érzi. A tanulóifjúság munkára neveléséhez megfelelő értékrend szükséges, melyhez igazodhatnak, melynek keretei között felnőhetnek, s megtanulhatják a munka megbecsülését. Rendkívül komoly problémának tartja az előterjesztés azon előre­jelzését, hogy a gimnáziumokban kb. 8 év múlva jelentkező pedagó­gus hiányt képesítés nélküliekkel kell áthidalni. így azokat a gyerekeket fogják a középiskolákban is képesítés nélküliek oktatni, akiket már az általános iskolákban is ilyen nevelők tanítottak. Nagyon fontosnak tartja, hogy a pedagógusok élet és munkakörül­ményeivel, s ezen belül lakásgondjaikkal komolyan foglalkozzanak. Nagyon jó hangulatot keltett a tantestületekben a bérkorrekció. Az idegennyelvek tanulásával kapcsolatban megfogalmazottakat jónak tartja. A középiskolákban rendelkezésre álló óraszám mellett azon­ban nem tudják megtanítani a nyelvet, csak akkor, ha már az általá­ig nos iskola harmadik osztályában elkezdik annak oktatását. Helyes lenne - akár hatósági kezdeményezéssel is - fokozni az országok közötti gyermek cserét a nyelvtanulás érdekében. Helytelennek tartja azt,hogy gyenge általános iskolai bizonyítvánnyal gimnáziumba vegyenek fel tanulókat. Ennek az lehet a következménye, hogy az adott gimnázium egésze gyengébb teljesítményt nyújt, s ez negativ irányban hat vissza a tanulókra. Kása Erzsébet: a VI11.kerületi fővárosi tanácstagok nevében elmondja, hogy az előterjesztést alapjában véve nagyon jó(informatív vitaanyagnak tartja. Úgy gondolja azonban, hogy egy ilyen jellegű koncepciónak ki kell lépnie az iskolarendszer szer- vezeti keretei közül, számolnia kell a külső társadalmi közeggel is. A szülői munkaközösségek működésével kapcsolatban megjegyzi, hogy azok többsége alkalmatlan az iskola és a szülők közötti valós, tartalmi együttműködésre. A közeljövőben olyan szociálpolitikai rendszer kialakítására kerül sor, melyben hatékony családsegitő szolgálat épül ki. 3o2 V I

Next

/
Oldalképek
Tartalom