1984. április 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

131

1 1 frr \-9 ­tervszerűségét elősegítse. Ez a gyakorlat bevált, és fontos tényezője volt annak, hogy a feszült pénzügyi helyzet ellenére a gazdálkodó szervek pénz­ellátása kiegyensúlyozott volt, a működtetés színvonalában érzékelhető romlás nem következett be. Ehhez azonban fegyelmezett gazdálkodásra, a belső tartalékok feltárására és hasznosítására is szükség volt. ’ A nehezedő gazdasági körülmények között a társadalmi összefogás jelentős tényezője volt a kitűzött feladatok végrehajtásának. Budapest lakossága, az üzemek és intézmények dolgozói, elsősorban a kerületi pártbizottságok, a Hazafias Népfront és a kerületi tanácsok szervezésében vállalt társadalmi munkával segítették a feladatok megvalósitását. A végzett társadalmi munka értéke 760 millió forint volt. Az 1983. évi terv végrehajtásának részletes elemzésére a májusi tanácsülésen kerül sor. Annyi azonban már jelenleg ismert, hogy a tavalyi esztendő gazdálkodása eredményes és tervszerű volt. Ugyanakkor még mindig vannak jelentős belső tartalékok, főként a pénzkímélő megoldások és módszerek alkalmazásában, a tanácsi szervek városfejlesztő tevékenysége összehangolt­ságának javításában. í A fővárosban kiemelt társadalompolitikai cél a lakáshelyzet javítása. Ezért a Végrehajtó Bizottság nagy figyelmet forditott a lakásépitési terv teljesítésére; t v a főváros épületvagyonának megóvására, felújítására, korszerűsítésére; a lakáselosztás- és gazdálkodás javítására. Ismert, hogy 1983-tól jelentősen csökkent az állami erőből épülő lakások mennyisége, ugyanakkor a lakossági erőforrások fokozottabb bevonásával meg­közelítőleg azonos nagyságrendben kell növelni a magánerős lakásépítést. Ezzel összhangban került sor az elmúlt évben a VI. ötéves terv lakáspolitikai irányelveinek és a lakásügyi tanácsrendeleteknek a módosítására. 1983-ban felépült 15.621 lakás, amelyből 7.446 állami lakásépítésként való­sult meg; a telepszerű magánerős, egyedi társas, illetve családiház és egyéb formában történt magánlakásépités összesen 8.175 volt. A telepszerű magán­erős lakásépítés a tervezettől 1.292 lakással elmaradt. Ennek döntő oka a kivi­m ^ m ' r

Next

/
Oldalképek
Tartalom