1984. április 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

114

p—— " : / ► i- 17 ­Egyetért azzal, hogy a személyzeti és káder munkára vonatkozó 8. feladati pontot az elhangzottakkal kiegészítsék. Az egyszakos tanárképzés anyagi ösztönzési lehetőségeit meg kell vizsgálni, llgy gondolja, hogy az csak a jelenleg rendelkezésre álló anyagi lehetőségek keretei között valósítható meg. A bizottsági tagoknak a szakigazgatási szervek által történő rend­szeresebb informálását megvalósíthatónak tartja. Indokolt észre­vétel, hogy a gyermek lé tsz ám alakulását a fej lesz téséknél figyelem­be kell venni. A középiskolai oktatás már lényegében általános Budapesten. Az ipari üzemeknek a szakmunkásképzésbe történő fokozottabb bevonása lehetőségeit már vizsgálják, a kérdés rendezése napiren­den van. Egyetért azzal, hogy az általános iskolai fakultációt csak ott lehet bevezetni, ahol a feltételek adottak. Elfogadja azt az aján­lást, hogy a Végrehajtó Bizottság legyen következetesebb a hatá­rozatai végrehajtásának számonkérésében, s azt is, hogy nagyobb *.,u .. gondot forditson a nem függetlenített tagjai még sokoldalúbb tájékoztatására. Köszönettel fogadja az Ifjúságpolitikai Bizottság ajánlatát. Arról nincs tudomása, hogy a lakásügyi jogszabályok a közeljövőben felülvizsgálatra kerülnének, de a fiatalok lakásigényeinek kielé- ; v gitésére figyelemmel kell lenni. Elnök; határozati javaslatot terjeszt elő. Határozat : ► 25. a Tanács a Végrehajtó Bizottság elmúlt évi munkájáról és az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló beszámolót elfogadja. | ^ || 5-

Next

/
Oldalképek
Tartalom