1984. február 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
209
I Megköszöni azt az segítséget,amit az Országos Környezet és Természet- védelmi Hivatal az előterjesztés összeállításához nyújtott. A közlekedéssel kapcsolatos észrevétellel egyetért. A népszerű kiadványok szerkesztésére tett javaslatot megfogadják és ilyen módon is népszerűsítik a környezetvédelmet. Hangsúlyozza, hogy a környezetvédelmi munka egyik döntő szakasza - a koncepció végrehajtásával - ezután kezdődik. A parkőrökre vonatkozó észrevételre elmondja, hogy jelenleg 57 parkőrt foglalkoztatnak, de jelenkezés hiánya miatt a létszám megemelésére nincs lehetőség. Egyetért a zajártalomra vonatkozó megjegyzéssel, s a lehetőségekhez képest szigorú hatósági szankciókat léptetnek életbe a megengedett zajszintet túllépőkkel szemben. A talajvízzel kapcsolatos kérdést tanulmányban feldolgoztatták és néhány hónapon belül a kerületi tanácsok rendelkezésére bocsátják. Az önerős közműfejlesztésekkel kapcsolatosan felmérik, hogy hol vannak olyan területek, ahol az alapközmüvek kiépítése nélkül, illetyr / i ve minimális alapközmüépitéssel az önerős csatornaépitést be lehet Elnök javasolja a határozati javaslat 1. pont- jának kiegészítését a következőkkel: a Tanács elismerését és köszönetét fejezi ki a környezetvédelmi koncepció eredményes kidolgozásában résztvevőknek. fi * J a Tanács 5. elfogadja Budapest hosszú távú környezetvédelmi koncepcióját, és tudomásul veszi az intézkedési tervről szóló tájékoztatást; elismerését és köszönetét fejezi ki a környezetvédelmi koncepció kidolgozásában részt- l ! f f " -.Ifi ^ I