1983. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
157
r ~ ________ \ I ■ ii. A VI. ötéves terv lakáspolitikai irányelveiben meghatározott program eddigi végrehajtása A Fővárosi Tanács 1981. májusában meghirdetett lakáspolitikai irányelve szerint az 1981. elején nyilvántartott 99.2oo igényl*- f bői a VI. ötéves tervidőszakban 64 ezer család lakásigényét kell a tanácsnak kielégíteni. Ebből 39 ezer az önálló lakással nem rendelkező és 25 ezer a lakáscsere igénylő. 1981-83-ban a program időarányosan /63 #-ra/ teljesült és teljesül. /8.sz. melléklet/ Névjegyzék alapján összesen 4o.375 lakásigényt oldottunk meg. Ebből: 21.o31 2 és annál többgyermekes, 12.964 1 gyermekes, 5*183 2 és több főből álló család és 1.197 egyedülálló igénylő. Három év alatt a tanácsok, - az állampolgárok egymás közötti cseréjén kivül - a korábbi három évhez képest 31 %-kal több, vagyis 16.3oo lakáscsereigényt oldottak /oldanak/ meg. Ez a lakásgazdálkodás javulására utal. t v A fiatal házasok részesedési aránya - a programban meghatározott 5o üfc-kal szemben - 56,1 %-ra, a fizikai és a termelést közvetlenül irányítók részesedése pedig 75,3 %-ra teljesült. Első lakásként átmeneti elhelyezést 3 év alatt 8 ezer család részére biztosítottunk. ► Jelentős eredmény és a tanácsi garanciák teljesítését fejezi ki, hogy 1981-ben még átmeneti lakásban lakó 8.55o család közül 7.7oo- nak a jobb minőségű és nagyobb lakás iránti igényét már kielégítettük. A kerületi tanácsok hatósági jogkörben 1981-83. években nagy számban döntöttek a lakáselosztási programban nem szereplő családok lakásjuttatásáról is, mint pld. a jogszabály alapján történő kiutalás, szanálás, munkáltatói bérlőkiválasztási jog elismerése, stb. Ezzel is megoldódott kb. lo-ll ezer lakásigénylő problémája. j. —-— 1 i___—-^----------—------------------------------