1982. november 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

133

HM ■ 1 » 2 indokok alapján, javasoljuk a T. Tanácsnak az 1981-1985* időszak jogalkotási programjának módosítását* A főváros tisztaságáról, a közterületek használatáról és a közcélú zöldterületek használatáról szóló tanácsrendeletek újraszabályozásával kapcsolatban az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium, az MSZMP Budapesti Bizottsága, vala­mint a HNF Budapesti Bizottsága jelezte, hogy várhatóan 1983- ban új központi jogszabályok kiadására kerül sor, ezért java­solták a tanácsrendeletek újraalkotásának ezt követő időpont­ban való meghatározását. Tekintettel arra, hogy az emlitett rendeletek központi jog­szabályok végrehajtására születtek, célszerűtlen lenne az alapjogszabályok megváltoztatását megelőzően a tanácsrendele- , tek módosítása, illetve kiegészítése. A közterületeken történő alkoholfogyasztás tilalmáig, továbbá a közterületeken való élelmiszer és italárusítón közegészség- ügyi szabályairól szóló tanácsrendeletek felülvizsgálatát - összefüggésben a közterületek használatát érintő alaprende- ír letekkel - szintén elvégeztük. E rendeletek újraalkotásával is indokolt a többi rendelettel egyidőben foglalkozni. Ezt a témák összefüggése mellett indokolja az is, hogy a tanácsren­deletekben szereplő szabálysértési rendelkezéseket várhatóan érintik az előkészületben lévő szabálysértési központi jogsza- * bályok. Kérjük a T, Tanácsot, hogy a fentiekre tekintettel az 1981- 1985. közötti időszak jogalkotási programjában az emlitett tanácsrendeletek újraszabályozásának időpontját a központi jogszabályok megjelenésétől függő időpontban határozza meg. I & H * ^------------------------------------------------- i

Next

/
Oldalképek
Tartalom