1982. november 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
130
f]B - |f indokok alapján, javasoljuk a T# Tanácsnak az 1981-1985# időszak jogalkotási programjának módosítását# A főváros tisztaságáról, a közterületek használatáról és a közcélú zöldterületek használatáról szóló tanácsrendeletek újraszabályozásával kapcsolatban az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az MSZMP Budapesti Bizottsága, valamint a HNF Budapesti Bizottsága jelezte, hogy várhatóan 1983- ban új központi jogszabályok kiadására kerül sor, ezért javasolták a tanácsrendeletek újraalkotásának ezt követő időpontban való meghatározását. Tekintettel arra, hogy az emlitett rendeletek központi jogszabályok végrehajtására születtek, célszerűtlen lenne az alapjogszabályok megváltoztatását megelőzően a tanácsrendeletig tek módosítása, illetve kiegészítése. ir .... ^ jpjr vj&gjs A közterületeken történő alkoholfogyasztás tilalmáfcl, továbbá a közterületeken való élelmiszer és italárusítón közegészség- ügyi szabályairól szóló tanácsrendeletek felülvizsgálatát - összefüggésben a közterületek használatát érintő alaprende- letekkel - szintén elvégeztük. E rendeletek újraalkotásával is indokolt a többi rendelettel egyidőben foglalkozni. Ezt a témák összefüggése mellett indokolja az is, hogy a tanácsren- deletekben szereplő szabálysértési rendelkezéseket várhatóan érintik az előkészületben lévő szabálysértési központi jogszabályok. Kérjük a T. Tanácsot, hogy a fentiekre tekintettel az 1981- 1985. közötti időszak jogalkotási programjában az emlitett tanácsrendeletek újraszabályozásának időpontját a központi jogszabályok megjelenésétől függő időpontban határozza meg. 1- --------------------- -■ — ____ j ^ B f - ; ~ "