1982. november 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

107

vita folyt az alternativakról a bizottságokban, milyen érvek alapján fogadták el, vagy javasolják az egyik, illetve a má­sik alternatíva elfogadását. Megítélése szerint az előterjesz­tésnek azt a részét, mely a döntés kérdésével foglalkozik - az elmondottak alapján - erősíteni kell. A Fővárosi Tanács bizottságaival kapcsolatban annak a meggyőző­désének ad hangot, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni e bizott­ságok szerepét és jelentőségét. Véleménye szerint a tanácsülési napirendek kidolgozásába - az előkészítés szakaszában - a tanácsi bizottságokat az eddiginél sokkal hatékonyabban kell bevonni. A munkaterv készítése során is támaszkodni kell a bizottságokra olymódon, hogy egy-egy napi­rend felelőse egy-egy bizottság legyen. Ilymódon a bizottságok szerepét és felelősségét is növelni lehet. A bizottságokat jobban , be kell vonni az ellenőrzésbe is. Javasolja, hogy a Tanács bizza meg az ügyrendi Bizottságot az tv "A" jelű napirend határozatai végrehajtásának ellenőrzésével és * ’ kérje fel arra, hogy egy év múlva a tapasztalatokról számoljon be a Tanácsnak. A kerületi tanácstagi csoportok működésével kapcsolatban elmondja, hogy informáltságukat magasabb szintre kell emelni. A tapasztalat- cserék fokozása érdekében hasznos lenne, ha a csoportok vezetőit időszakonként összehívnák és a közös gondokat, problémákat ezeken | az összejöveteleken megvitathatnák. A tanácstagok aktivitásával kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy nem helyes, ha azt a hozzászólások számában mérik. A tanácstagok tevékenységét egész munkájuk alapján kell minő- | siteni. Végezetül az előterjesztéseket elfogadja és azok elfogadását javasolja a testületnek. Dr.Névai László:, az Ügyrendi Bizottság elnöke elmond­ja, hogy a bizottság megtárgyalta a napirend A. és D. pontját. A Fővárosi Tanács és testületéi munkarendjének és munkamódszeré­i 1 ,10 3 ■■ ^B ) 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom