1982. június 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
70
hózósi és felújítási feladatok végrehajtásához szükséges építési kapacitások helyzetét. Az építésügyi tárcával és más illetékes főhatóságokkal együttműködve további intézkedéseket kell kezdeményezni és tenni annak érdekében, hogy az építési igények és kapacitésok közötti összhang biztosított legyen, kapacitáshiány ne akadályozza a tervcélok kiegyensúlyozott ütemü megvalósítását.- Az 1931. évi tapasztalatok felhívják a figyelmet a városfejlesztési munka irányításának javításéban rejlő belső tartalékainkra. Ezen étfogó tevékenység keretében javítani szükséges a beruházások és felújítások előkészítését, a tervfeladatok megvalósításának ellenőrzését, a végrehajtás során jelentkező problémák elhárítása érdekében szükséges közbeavatkozások operativitását, hatékonyságát. A szakigazgatási szerveket rendszeresen be kell számoltatni a tervfeladatok uegvalósitósának helyzetéről, a végrehajtásban jelentkező problémákról és az azok megoldására tett intézkedésekről.- A beruházási keretek felhasználásánál a népgazdasági egyensúly javítása érdekében érvényesített központi korlátozó intézkedések, valamint a felújítási lehetőségek bővülése és a beruházásokhoz képest nagyobb döntési lehetőség a korábbinál fokozottabb jelentőséget f ad a meglévő intézményhálózat felujitása, rekonstrukciója és korszerűsítése utján elérhető ellátási kapacitás növelésnek. Ezen lehetőség tervszerű kihasználása érdekében fel kell készülni a rendelkezésre álló pénzeszközök - központi szervek által is célszerűnek tartott - rugalmas átcsoportosításéra a fejlesztési és felujitási feladatok között. 10 | ||É : * I J t * 1 ) - 64 -