1982. június 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

254

Fejlesztési Alap gazdálkodásáról; Bizottságunk néhány megjegyzése az ágazati fejlesztések­hez: . lakásépitési tervet a vállalatok csak megközelitőleg tel­jesítették. A Bizottság tagjainak tapasztalatai egybevágnak azzal a megállapítással, hogy a lakások kivitelezésének minő­ségében nem tudtunk előre lépni. Igaz, hogy a hibamentesen át­adott lakások aránya nőtt, de ennek ellenére is csak 9,7 %. Ez olyannyira kevés, hogy javulásnak nem nevezhető. Súlyosnak kell megítélni, hogy a lakások átadási üteme szándékaink és az intézkedések ellenére romlott. Nem fogadható el, hogy a lakások csaknem felét a IV. negyedben adják át. Úgy tűnik, hogy az induló készültségi fok kedvezőbb volta önmagában nem elegendő az ütemesség biztosításához. Mivela5982. évi átadások ütemességét azzal véltük biztositani, hogy az átmenő lakások készültségi fokát 40 százalékban terveztük, szükséges megvizs- *"u gálni a jelenlegi állapotot, nehogy a tavalyi romlás megismét­lődhessék. Bizottságunk a tervkészítés időszakában javasolta annak meg­vizsgálását, hogy miként lenne lehetséges a lakások átlagos v alapterületének növelése, illetve a több szobaszámú lakások számának emelése. Ezt lakásgazdálkodási és társadalompolitikai okokból tartottuk szükségesnek. Éppen ezért szembetűnő, hogy az 1981-ben átadott lakások alapterülete kisebb a tervben meg­határozottnál. Ennek beható vizsgálata elengedhetetlen. Vál- ► tozatlanul az az álláspontunk, hogy a lakások alapterületét,- elsősorban szobaszóm növelésével - emelni kell. Ugyancsak behatóan vizsgálni kell, hogy az átadott célcsopor­tos lakások átlagos nettó költsége miért nőtt, egy négyzet- méterre vetítve közel 2 %-kal. Bizottságunk megértéssel veszi tudomásul, hogy a lakótelepi iskolai építések határidőre történő befejezése miatt elmaradt néhány járulékos beruházás megvalósitása, de szükséges meg­jegyezni, hogy ezek pótlása elengedhetetlen. F. ■ W __________________________< - --­- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom