1982. június 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
247
A Szakszervezetek Budapesti Tanácsának Elnöksége is áttekintette a fővárosi tapasztalatokat, majd a teljes ülés foglalkozott e témával. E testületek megerősítették az előterjesztésben foglalt tapasztalatokat és különböző ajánlásokat tettek. Ezek közül jelentős a gyermekintézmények nyitvatartási rendjének felülvizsgálata és a szülők munkaidejéhez történő jobb közelítése. Ezután szól az új intézkedések bevezetésével felmerült gondokról és problémákról, majd elmondja, hogy az átállás kielégítő színvonalon, a vártnál sokkal gyorsabban valósult meg. Az illetékesek továbbra is figyelemmel kisérik a lakossági igények módosulását és a szükséges intézkedéseket megteszik. Végezetül kéri, hogy a Tanács az előterjesztést vitassa meg és fogadja el. <1/ 9> V Hozzászólók; Nemes Piroska és Duffek Tivadar. Nemes Piroska: hozzászólásában elmondja, hogy az előterjesztést olyan alapos és sokirányú munkának tartja, mely vitára is ösztönöz. Nem ért egyet az előterjesztés azon megfogalmazásával, mely szerint a gyermekintézmények munkarendjének elterjedt bírálata, a dolgozók erre való hivatkozása többnyire indokolatlan és elsősorban munkahe- , lyi kedvezmények elérésére irányul. Tapasztalata szerint ez a megfogalmazás nem helytálló és erre példákat is tud mondani. Megítélése szerint hasznos lenne annak vizsgálata is, hogy miért veszik csökkenő számban igénybe a szombati ügyeleteket. Egyetért azzal az elgondolással, hogy a gyermekintézményeket felügyelő szerveknek fokozott gondot kell fordítani a kiadott intézkedéseik ellenőrzésére, a nyitvatartási rendek betartására. Duffek Tivadar: véleménye szerint az előterjesztésre az jellemző, hogy az ötnapos munkahétre való '' i I- 14 -