1982. június 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

241

1 , i nehézségek elhárításához szükséges intézkedések operativitását, hatékonyságát. Javitani kell a tervező munkát is. Az eddigiek­nél is nagyobb mértékben és szélesebb körben kell támaszkodni a tervcélok megvalósitásában a társadalmi összefogásra. Végezetül kéri, hogy a Tanács az előterjesztést vitassa meg és fogadja el. Kérdést tettek fel: Steiner Oszkárné dr. és dr. Bene Zoltán. Előadónak a kérdésekre adott válasza után hozzászólók: Somogyi Sándor és Kálnoki Kis Sándor. ||gP j .. Somogyi Sándor: elmondja, hogy az előterjesz­tést megvitatta a Tervgazdasági Bizottság is. A Bizottság véleménye szerint az 1981. évi tervet az 1980. évi­nél nehezebb gazdasági feltételek között kellett teljesiteni. örömteli az a tény, hogy a Fővárosi Tanács tervezett fejlesztési forrása csak 6 %-kal csökkent. Megállapítható, hogy az V. és a VI. ötéves terv közötti átmenet zökkenőmentes volt. A Tanács a rendel- I kezésre álló fejlesztési forrással célirányosan gazdálkodott. Az elmúlt évben felépitett mintegy 17 ezer lakás megfelel a VI. öt­éves tervben előirányzott lakásépitési programban foglaltaknak. A szanált lakások számát csökkentették és igy nőtt a ténylegesen átadott lakások száma. Probléma azonban az, hogy még mindig ala­f csony a hibamentesen elkészült lakások százalékos aránya az áta­dott új lakásokhoz viszonyitva. A Tervgazdasági Bizottság nem találta kielégitőnek az 1982. évre áthúzódó lakások számát, azok műszaki készültségi fokát és a te- rület-felszabaditási munkák állását. Megitélésük szerint a lema­radások ugyan nem nagy mértékűek, de veszélyeztethetik az 1982. évi lakásépitési feladatok megoldását. j

Next

/
Oldalképek
Tartalom