1982. május 14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
120
► nemcsak a sportkedvelők bázisát szükiti, hanem gátolja a fiatalok hatékonyabb fizikai felkészítését, a szélesebb körű nevelési ráhatásokat,- említésre érdemes az is, hogy számos esetben feltűnően nagy az aránytalanság a versenysport szakosztályok, valamint a tömeges jellegű sportrendezvények /versenyek/ anyagi, eszközi és erkölcsi támogatása között.- a jelentősen megnövelt testnevelési és sportfeladatok végrehajtása több hivatásos szakember és igen sok társadalmi közreműködő foglalkoztatását igényli;- szükségesnek véljük, hogy a BTSH. közreműködésével feltárjuk a képesített, illetve tanfolyamokat végzett szakemberek és aktivisták hollétét és távolmaradásuk okát és az egészséges, segíteni kész emberek foglalkoztatására intézkedéseket kezdeményezünk az illetékes társszervek rendszeres közreműködésével ,- a kérdés kapcsán szükséges szóvátenni, hogy j 1981-ben, amikor a munkamódszereink és tapasztalataink kötetlen formában történő megbeszélése céljából találkozót szerveztünk a kerületi tanácsok sportbizottsága elnökeivel, sajnálattal értesültünk arról, hogy számos helyen csak formálisan léteznek a sportbizottságok, volt ahol hosszú időn át vezetője sem ^ volt a kerületi sportbizottságnak. Ha ilyen fontos közéleti területen tartósan fennmaradhat ilyen helyzet, nehezen érhető el, hogy lakóterületi sportmunkához, tömegsport csoporti tevékenységhez társadalmi aktivistákat mozgósítsanak,- a Tanács munkájának hatékonyabb segítése céljából szorgalmaztuk a bizottsági munkakapcsolatok szélesítését, f- szeretnénk, ha a Tanács Ifjúságpolitikai Bizottsága felé tett korábbi kezdeményezésünkre visszatérhetnénk néhány téma közös tárgyalása céljából. m n° Él- 7 -