1982. május 14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
106
el a rendszeres testmozgás szükségességét. A jelentés - véleménye szerint - jól mutatja be a jövő feladatait. A jelenlegi gazdasági helyzetben változatlanul a központi pénzügyi források megfelelő részét forditják majd minden szinten a tömegsport és az iskolai sport fejlesztésére. Továbbra is nagy figyelmet forditanak az üzemek, intézmények rendszeres és fokozott támogatására is. Felhivja a figyelmet azonban arra, hogy a lakosság tevékeny hozzájárulása nélkül a központi célkitűzéseket nem tudják megvalósítani. A létszámigényekkel kapcsolatban elmondja, hogy fizetett alkalmazottként a mainál lényegesen több embert nem tudnak foglalkoztatni. Ezért a társadalmi munkások erkölcsi megbecsülését fokozni kell tartalmas és felelősségteljes munkával való megbízatással és úgy, hogy a gazda szerepét tölthesse be munkaterületén. Véleménye szerint a tömegsport mozgalomban nem helyes merev keret- rendszereket alkalmazni az "Edzett Ifjúságért" mozgalom és a "Munkahelyi Olimpia" mozgalma között. A lényeg az, hogy minél többen vegyenek részt a tömegsport mozgalomban és nem az, hogy annak melyik formájában sportolnak. Az úttörő olimpiával kapcsolatban felhivja a figyelmet arra, hogy az általános versenysport utánpótlásán kivül azoknak is biztosítani kell a rendszeres testedzési lehetőségeket, akik e mozgalomban kiemelkedő eredményeket nem értek el. ^ Meggyőződése, hogy az 5 napos munkahét bevezetésével a lakosság megnövekedett szabadidejének értelmes ós hasznos eltöltése érdekében az illetékes szerveknek szerveznie és ajánlania kell a különböző sportprogramokat. Előadó: válaszában elmondja, hogy a Testnevelési ós Sportbizottság a jelentés-tervezetet megvitatta, és a bizottság állásfoglalásait a testület elé terjesztett jelentésbe beépítették. A szakosztályok számának csökkenésével kapcsolatban rámutat arra, hogy ez országos jelenség. A szakosztályok tevékenységét f jelentősen meghatározzák a helyileg megteremthető tárgyi és anyagi 1 J /0(° ^—P——■——i ^ I- 9 -