1982. március 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
43
. I— —I í I hogy a lakók részére a közvetlen természeti kapcsolat nem biztositott annak ellenére, hogy a lakótelepek igen kiterjedt zöldterületi hálózattal rendelkeznek. Ide kapcsolható az a probléma, hogy a zöldterületek rongálása, tönkretétele nemcsak a beépités jellegére, hanem a társadalmi kontroll hiányára vezethető vissza. A sokszintes épületekben lakók nem érzik a zöldterületeket sajátjuknak, azok gondozásában, fenntartásában nincs saját felelősségtudatuk. Egyes ujabb elméletek és koncepciók viszont kimutatják, hogy közel azonos lak- sürüséget jóval alacsonyabb beépítéssel is el lehet érni, sőt az a beruházási költségek, de főként az üzemeltetés vonatkozásában gazdaságosnak is látszik. Megvalósult példa hiányában erről korai lenne véleményt mondani, de az bizonyos, hogy már az ismert 4-5 szintes beépítéseknél is a zöldterületek térbeli rendszere sokkal kedvezőbben alakul, kisebb és térben jól lehatárolt egységek keletkeznek, melyek használata, de ugyanakkor gondozása és megóvása is job- bán megoldható. A kisebb egységekre tagozódó és alacaonyabb beépítésre való törekvés a lépték, a mérték túlzásait határozottan kiküszöböli. A kérdés eldönI téséhez részletes műszaki-gazdasági elemzésekre van szükség. A ,'váro3ias,, jelleg hiánya 1 Ez a megítélés igen széleskörű és lényegében abból következik, hogy a lakásokból kilépve, az emberek nem találnak olyan térséget, amefy funkcionális szempontból a városi élet elevenségét, esztétikailag annak hangulatát idézné. ► Összefügg ez a probléma is a lakótelepi beépítés magasságának növekedésével. A nagyobb beépítési magasság a lakótelepek szerkezeti rendszerét fellazította, az épületek nagyobb távolságra kerültek egymástól, megszüntetve az emberek számára megszokott utca-tér formát. Ide kapcsolódik az a tervezési gyakorlat, mely az alapfokú ellátás intézményeit a gazdaságosan üzemeltethető, nagy egységekben koncentrálta. A lakótelepi tervezés az ellátásban egyalternativás megoldást alakított ki. Ez abban mutatkozik, I mm * Hf . —.— - ——-