1982. március 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
17
Több év gondos szervező munkájának eredményeként létrejött Budapesten a középfokú szakoktatási intézmények egységes, gazdaságosan működő rendszere. Bevezettük a fakultációt, ami elsősorban a fizikai dolgozók gyermekeinek felsőfokú tanulmányokra történő felkészítésében nyújt segítséget. . I ; l-j Tisztelt Tanács ! A tanácsok és a lakosság napi kapcsolatának egyik legjelentősebb területe a hatósági munka. A hatósági ügyintézés színvonala befolyásolja a lakosság hangulatát, közérzetét. Ma már az állampolgárokat érintő hivatalos ügyek döntő többsége a tanácsi szervek hatáskörébe tartozik, A hatósági munka kapcsolódik a főváros gazdasági, társadalmi fejlődéséből adódó feladatokhoz is, segiti azok végrehajtását, megvalósítását. Az elmúlt években a hatósági mun- kát - egyszerüsitési törekvéseink mellett is - a mennyiségi növekedés jellemezte. 1980-ban kb. 2,5-3 millió ügyfél kereste fel a budapesti tanácsokat, az ügyiratok száma pedig mintegy 3,5 millió volt. E számok önmagukban is igazolják a hatósági ügyintézés, az ügyfelekkel való kapcsolat fontosságát. A Végrehajtó Bizottság politikai jelentőségének megfelelően foglalkozik a hatósági ügyintézéssel, az igazgatási munka fejlesztésével. A fővárosi szakigazgatási szervek és a kerületi végrehajtó bizottságok beszámoltatásánál hangsúlyozott figyelmet for- ^ dit a hatósági ügyintézésre. A tapasztalatok alapján meghatározza a hatósági munka javításának, a lakossági kapcsolatos erősítésének főbb feladatait. Megállapítható, hogy a fővárosban a hatósági ügyintézésre a törvényesség jellemző. Érvényesülnek a jogpolitikai elvek, fejlődik a munka szakszerűsége. Ezt bizonyítja, hogy a növekvő ügyiratmennyiség mellett is csökkenő tendenciájú a jogorvoslatok száma. Az első fokú határozatok elleni fellebbezések aránya 1980-ban 2-2,5 % közötti volt. A jogorvoslati eljárásokban megváltoztatott, megsemmisített határozatok aránya pedig az első fokú határozatoknak 0,8-0,9 %-a volt. ^ % I .fi i | :■ JL •:i