1982. március 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

143

>- Az 1950-ea években, felhasználva a város központjához csatlakozó beépítetlen területeket, a lakótelepek telepítésénél igyekeztek a legkisebb költséggel megvalósítható épitési lehetőségeket teremteni. Ennek eredményeképpen a lakótelepi lakások közül- a belső városrészekben és az ahhoz csatlakozó

budai dombvidék! területeken 8 %- a belső városrészeket övező térségekben 67 %- a peremkerületekben 25 %

épült fel.

Egy~egy lakótelep általában 300-800 lakást tartalmazott és igy viszonylag kis egységet alkotott. Részben ennek, valamint a telepítési területek kiválasztásának köszönhetően, a lakótelepek többsége jól illeszkedett a történelmileg kialakult környező városrészek jellegéhez és azok szerves kiegészítését, továbbfejel/*

lesztését jelentette.

’

Jellegzetes beépítési tipus volt a keretes megoldás. A lakótelepek városias módon /utcákat, tereket, udvarokat alkotva/ bizonyos reprezentativ igényt is képviseltek. Az épllletek magassága nem haladta meg a 3-4 szintet, igy a külső terek és a belső udvarok kedvező léptékkel és építészeti karakterrel rendelkeztek. Az épületek között kialakuló zöld-területek egy-egy kisebb lakossági csoporthoz hozzárendelhető differenciált funkciókat nyertek. E lakótelepek szerkezete áttekinthető, egyszerű, többnyire egy-egy főútvonalra felfűzve, viszonylag y önálló zárt egységekben.

A beépítési megoldásoknál a városépítészeti kialakítás jelentős szempontként érvényesült és ehhez rendelődtek hozzá a lakótelepek épületei. A kisebb, né- hányszáz lakásos együttesekben közintézmények nem létesültek, a nagyobb lakótelepeken viszont felhasználták az épületek földszintjét is. Ennek a korszaknak a végén jelentkezik olyan törekvés, hogy a közintézmények külön épületbe kerüljenek. Ezzel párhuzamosan a lakásépítésnél kibontakozott a típusterve zés,

AZ I

.

* , n i- 3 -