1982. március 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

113

Szendrey Karper László; rövid hozzászólásában elmondja, az előterjesztés feltételes módbeli megfogalmazása helyett úgy kell a feladatot megjeleníteni, hogy a beépítés építészeti értékét a tervezés és a kivitelezés során a képző- és iparművészek bevonásával növelni kell a szabad terek, parkok "bebútorozása" széleskörű és igényes megvalósítása érdekében. Előadó; válaszában megköszöni azt a nagy érdeklődést és aktivitást, mely a vitában megmutatkozott. Véleménye szerint olyan kérdések is előtérbe kerültek a hozzászólásokban, melyek az építés, a fenntartás, a kivitelezés témaköréhez tartoznak, olyan technikai, gyakorlati, technológiai kérdések, melyek tárgyalását nem vállalhat­ták. Ezek is fontos kérdések, de inkább a fejlesztés, a beruházás témakörével függnek össze és nem a lakótelepekével. Céljuk a problé­ma, a kritikai észrevételek bemutatása volt. Az anyag készítői is sokszor vitatták az előterjesztés megállapításait, úgy, hogy azokkal többször nem értettek egyet. Az adott az előterjesztésnek nagy jelen­tőséget, hogy először vonták le ily módon a következtetéseket, határozták meg a további feladatokat. A hozzászólásokból azt szűri le általános megállapításként, hogy az alapkoncepcióval a testület egyetért, a megfogalmazott törekvéseket támogatja. Ezután elmondja, hogy a szanálások kérdését az utóbbi időben uj szemszögből Ítélik meg. Ma már azt az elvet követik - a takarékosságra is figyelemmel -, hogy egy-egy városrész építése során nem kell min­den régi épületet lebontani, sőt igen hasznos, ha a régi és az uj épület egyszerre fordul elő, mert igy elevenebb az uj városrész. Az a fő céljuk, hogy az ujo nnan kialakuló lakóegyüttesek a városré­szekbe szervesen beilleszkedjenek. Az ülésen elhangozott észrevételek és javaslatok egy része - megítélése szerint - olyan, amely további vizsgálatot követel, más része pedig nem okvetlenül tartozik az előterjesztés témájához. Az uj lakótelepek tervezése során demográfust, szociológust minden esetben bevonnak a munkába, amikor általános, koncepciónális kér­dések eldöntése a feladat. Egyetért azzal a felvetéssel, hogy a magánerő nagyobb szerepet kap a jövőben a lakáskérdés megoldásában, de előterjesztésük kereteit e kérdés részletes taglalása túllépi.- 24 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom