1981. június 29. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

379

munkájuknak az összehangolása komoly problémát jelent. A megrendelők nem jelentettek be kötbérigényt ha a szerződéses fegyelmet a vállalkozók nem tartották be arra való hivatkozással, hogy amennyiben kötbéreznek, a munkákat nem fogják elvállalni. így a szerződéseknek különösebb hatása nincs a munka elvégzésére, szervezettségére, a határidők betartására. Problémák vannak a munkaerő ellátottság terén is. Kevés a szakmunkás, számuk a tervidőszak alatt csökkent. Egyidőben sok munkahelyen dolgoznak a vállalatok. Ennek következtében hosszú az átfutási idő. A társadalmi tulajdon védelmében értek el a vállalatok eredményeket, de a visszaélések nem szűntek meg. Ennek egyik oka a szétszórt munkahelyek, ^ telephelyek. A vállalatok a rendelkezésükre bocsájtott pénzeszközöket az elő­. V irányzatnak megfelelően használták fel szem előtt tartva a takarékosságot. A tanácsi lakásfelújítás az V. ötéves tervben 16,581 millió forintra módosult. Ez sokkal nagyobb feladat megoldását tette lehetővé, mint a IV. ötéves terv- v ben. Ebből oldották meg az IKV-k a felújítást, a karbantartást, a korszerűsí­tést és a lakóházfenntartással kapcsolatos egyéb feladatokat. 1976-tól uj szerve­zeti felépítés szerint dolgoznak a vállalatok. Az átállás nem volt zökkenőmentes, hiányzott az uj szervezeti és működési szabályzat. Az uj felépítés biztosította a kezelési tevékenység súlyának növelését. * Az IKV-k az V. ötéves tervre előirányzott feladatok döntő többségét teljesítet­ték. Túlteljesítették a felújítást, a lakások korszerűsítését, a fokozott karban­tartás területén is eredményeket értek el. Problémát jelent a felújításnál és a fokozott karbantartásnál, valamint a korszerűsítésnél, hogy egyes épületeken a [ munkák nagyon elhúzódnak. Az V. ötéves tervben az Időszerű felújításoknál mintegy 250 nap, mig a fokozott karbantartás esetében mintegy 450 nap, de I *8 * ,, egyes esetekben hat, sőt hét év volt szükséges a befejezéshez, mint pl. a Xm. kér. IKV. esetében. ■_ ■ ' m ------------------­- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom