1979. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

34

p:-v Bizottságunk változatlanul kiemeltei foglalkozik a hatósági jogalkal­mazás társadalmi segítésevei, valamint hagyományos, mozgalmi jellegű föladatával, a családi és társadalmi ünnepségek szervezésével és összehangolásával. Éppen őzért o négy fő tevékenységi körről adunk elsősorban számot. Hangsúlyoznunk kell, hogy a Jogi és Igazgatási Bizottság jellegéből következően szerteágazó tevékenységet lát el a tanácsi, végrehajtó bizottsági döntésok előkészítésében véleményezésében, államignzga- tás-politikai ügyek kezdeményezésében. így például részt vettünk a családpolitikai koncepció előzetes kimunkálásában, többszer érté­keltük az Igazgatási Főosztály tevékenységét, véleményeztük a Vég­rehajtó Bizottság előtti beszámolóját. Megvitattuk a kerületi igaz­gatási osztályok helyzetét, munkaszervezését, káderpolitikái kérdé­seit. Központi iránymutatás, valamint a tanács határozata dLap-ján megkezdtük a fővárosban folyó jogpropaganda koordinálását, e célból munkabizottságot hívtunk össze, az érdekelt állami és társadalmi szervek közös állásfoglalását kezdeményeztük. E tevékenységünk részletes ismertetésétől beszámolónkban eltekin­tünk. Megjegyezzük, hogy beszámolónk nem tartalmazhatja n jogalkotásnak, az államigazgatás korszerűsítésének és a Bizottság fő feladatainak érdemi értékelését, miután ez a Végrehajtó Bizottság, illetve a Tanács feladata. > II. A tanácsrendelet-alkota3 A tanácsrendelet-alkotásban a Fővárosi Tanács Szervezeti és Működé­si Szabályzata kiemelt jogokat és kötelezettségeket ir elő a Jogi és Igazgatási Bizottságnak. Ez különösen nagy felelősségei jár. Mint arra utaltunk az 1972-ben elfogadott hosszutávu jogalkotási program teljesült. Az olőbbickben jelzett okok miatt legfeljebb a tanácsrcndelet-alkotás ütemének a lelassulásáról beszélhetünk, igy a beszámolási időszakban i3 17 tanácsrendelct-nlkotás, módosítás hatályonlcivtil helyezőn ügyében kellett a Jogi ós Igazgatási Bizott­/ n ^ l Jl§‘ f 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom