1979. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
367
I '- 23 I szemléletté. A társadalmi fejlődés objektív alapjának, a gazdaságnak fogyatékos ismerete a magyarázata annak a középiskolás diákok körében elterjedt szemléletmódnak, hogy a társadalmi ellentmondások mögött kizárólag erkölcsi okokat vagy szubjektív hibákat lássanak. A munkára nevelés, a társadalmi munkamegosztás rendjébe való bekapcsolódás előkészítése lényeges eleme az intézmények munkájának. Az általános kép itt is túlnyomóan kedvező. A diákok többsége mind a tanulmányi munkában, mind a konkrét munkavégzésben becsületesen készül eljövendő hivatására. E területen azonban gyakran tapasztalnak a nevelőtestületek, a felügyelet és maguk a szülők is bántó ellentmondásokat. Elég nagy azoknak a diákoknak köre, akiknek kifogásolható a munkafegyelme, tanulási kedve. A középiskolákban, gyakran még a tagozatos gimnáziumokban is kisebb a komolyan dolgozó, kimagasló eredményeket elérő diákok társaik közötti megbecsültsége, mint régebben. Az érettségi tárgyak nagy mértékű választhatósága, valamint az a tény, hogy az egyetemi felvétel szempontjából csak a két felvételi tárgy 3-4. osztályokban szerzett jegyei számítanak - sok diák, tanár és szülő gondolkodásában úgy tükröződik, hogy nem szükséges az iskolai követelményeket komolyan venni. A szakoktatási intézményekben sok helyen nehéz a közismereti tárgyak becsületét helyreállítani. Az iskolai tanműhelyekben általában kielégítő a munkafegyelem, az üzemi munkahelyeken azonban rosszabb, egyes esetekben veszélyes mértékű. Jelentős mértékű évről-évre a diákok évközi és nyári közhasznú munkája. Ennek pedagógiai értéke a szakoktatási intézmények * tanulói körében a nevelő munka eredményeihez érezhetően kapcsolódik, a gimnazistáknál gyakran esetleges marad. A súlyosabb fegyelmi esetek előfordulásának gyakorisága és néhány tragikus esemény is arra figyelmeztet, hogy a középfokú * oktatási intézményekben még mindig nem kap kellő figyelmet az egyébként kötelezően előirt ifjúságvédelmi feladatok ellátása. Nincs megfelelő kapcsolat a nevelési tanácsadók és középiskolák között. A pedagógiai munka pozitív tényezői voltak az elmúlt évek- ben rendszeresen megtartott diákparlamentek, amelyek diákszociális, kulturális, tanulmányi, közoktatáspolitikai és intézményeken I bH E^HI mám 1 I _________ ________