1979. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

128

Á A Végrehajtó Bizottság a beszámolót elfogadta és az eddig vég­zett eredményes munkáért elismerését fejezte ki. A VB. utasí­totta a BTSH elnökét, hogy- törekedjen a meglévő társadalmi aktivahálózat stabilitására, illetve lehetőség szerinti növelésére;- a szakmapolitikai feladatok középpontjába továbbra is tömeg-, ill. ifjúsági sport fejlesztését állítsa a Fővárosi Tanács által elfogadott tömegsport-program alapján;- a versenysportba összpontosítsa az erőket az alapok szélesí­tésére, a kiemelt sportágak fejlesztésére, az utánpótlás ne­velésére, a sportágak élvonalának gyarapítására;- helyezzen nagy hangsúlyt a fővárosi sportolók olimpiai fel­készítésére és eredményes szereplésére;- a VI. ötéves terv előkészítése során a figyelem központjába a fővárosban már meglévő személyi és tárgyi feltételek jobb kihasználását, a tartalékok feltárását és a társadalmi erők összefogását állítsa. I \ Határozati javaslat; ^ v A Tanács 1. a határozatok végrehajtásáról szóló jelentést el­fogadja, a Végrehajtó Bizottság két tanácsülés kö­zötti munkájáról szóló tájékoztatót tudomásul ve­szi ; t 2. az 57/a/l977.sz, 03 a 30/1978.sz. határozatát ha­tályon kivül helyezi. Budapest, 1979. február 26, * - 9 f v/1 Dr. B i e 1 e k József 3.1c. a VB. titkára A SAJTÓ A TANÁCSÜLÉS-UTÁN TÁJÉKOZTATHATÓ! i , /zt 9 M \ * * -------------­r - ■ ' ' ’ ” 7 .......

Next

/
Oldalképek
Tartalom