1978. december 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
177
- 11 Erőinket és eszközeinket a tervben szereplő feladatokra kell koncentrálnunk. Világosan látnunk kell, hogy a tanácsoknál, a vállalatoknál és az intézményeknél a tervidőszak első 3 évében bekövetkezett kisebb-nagyobb lemaradások teljeskörü pótlására, a terv utolsó k#t évében már nem lesz lehetőség. Nőm reális az az igény, hogy az első három év fejlesztési célú pénzmaradványaival növeljük 1979. évi lehetőségeinket, hogy ujabb terven felüli beruházási pénzeszközöket vegyünk ót vállalatoktól és szövetkezetektől, s a rendelkezésre álló építőipari kapacitást, munkaerőt, illetve a jóváhagyott eredeti colokat meghaladó uj beruházások kivitelezését kSzdjük meg 1979-ben. % Ezért néhány kerületi tanács és szakig, szerv beruházási többletigényeit, még ha építőipari kapacitással momentán alátámaszI tottak is, nem tudjuk hiánytalanul kielégiteni 1979-ben* A gyeremekintézmények fejlesztését szolgáló célkitűzések nagy részét azonban már a tervjavaslatban® kisebb részüket pedig évközben^ hiánytalanul teljesíteni fogjuk. Erőforrásaink koncentrálása mellett célkitűzéseink észszerű és az V. ötéves terv feladatainak fontossági sorr//ondjó- hez aikaimakkuB alkalmazkodó rangsorolását is végre kellett hajtanunk. Ez a magyarázata annak, hogy a már megkezdett beruházások gyorsabb ütemű folytatása mellett uj beruházások csak a komplex lakásépítés, a közlekedés-fejlesztés, a kórház-fejlesztés, valamint a gyermekintézmény-hálózat fejlesztése területén kezdődhetnek meg 1979-ben. A felsoroltakon kivül, néhány, kisebb jelentőségű, 1979- re tervezett, elsősorban kerületi beruházás indítását cl kell I m ! . _ * _ _ I ....................* ~ * '