1978. november 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
276
Kerületükben a tanulók többsége fizikai dolgozók gyermeke és a • nagy zsúfoltság miatt a szülők úgy érzik, hogy gyermekük hátrányos helyzetbe kerül. E gond megoldásához kéri a fővárosi vezetők segítségét. Befejezésül a beszámolót elfogadják és elfogadásra javasolják. Bukta József elmondja, hogy úgy a beszámolót, mint a szóbeli kiegészítőt őszintének 03 reálisnak tartja. Véleménye szerint a kémia és fizika oktatás az utóbbi időben forradalmi változáson ment keresztül. A tanulók tudásszintje folytonosan emelkedik és szilárdul, a középiskolákban e tudásanyagra bizton lehet számítani. Ehhez a fejlődéshez nagymértékben hozzájá-mltak azok az intézkedések, melyeket a Tanács illetékes szervei tettek. A képesítés nélküli pedagógusok helyzetével foglalkozva elmondja, hogy hathatós segítséget kell nyújtani a főiskolai tanulmányok megkezdéséhez és folytatásához# Szükségesnek tartja, hogy már az általános iskolák felső tagozatában megkezdődjék a második idegen nyelv oktatása. Végül az előtérjesztésélfogadasát javasolja azzal, hogy a lelkiismeretesen és kiválóan dolgozó pedagógusok munkáját ismorje el a Tanács. Ke/yi László: A XX. kér# tanácstagi csorort nevében elmondja, hogy az előterjesztés igen széleskörű ós az általános iskolai oktatás valamennyi területét érintő megállapításai és értékelései reálisak. Ezután ismerteti a XX. kerületben felmerülő gondokat,az azok megoldásához eddig kapott segítséget. Foglalkozik az új oktatási-nevelési tervvel, az iskolaelőkészitő mechanizmussal, az ovodai és iskolai túlzsúfoltsággal, a napközi otthonokkal, a cigánytanulók és a veszélyeztetett gyermekek helyzetével. Kerületükben több kultúrális intézményt lebontanak, ezért kéri, hogy e létesítmények időbeni pótlásáréi gondoskodjék a Tanács. . ? \ i ijB /