1978. június 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
288
A kerület és mi együttesen próbáltunk erőfeszítéseket tenni, mert a MÁV kezelésében van az aluljáró. De sem a MÁV, sem az Elektromos Müvek nem vállalta a rendbehozatalt, addig pedig ennek a megállónak a kérdése nem üaihaxxaidakaxé oldható meg. Szeretném még hozzátenni, hogy az Üllői/ útnak kétszer—egy nyomsávját ez év végén szeretnék átadni a forgalomnak. Meg fog épülni a Könyves Kálmán krt. és az Üllői ut kereszteződésében a felüljáró rendszer. A kétszer-egyes nyomsáv átmegy az Üllői úti lakótelepen és a Száva utcánál fog kijönni. Sajnos, a kivitelező nem tudja átadni az Üllői ut kihagyott részé^, az Ecseri ut és a Száva utca között, technológiai és szállitási szempontból. De erre a két nyomvonalra Ígéretet tettek. Mivel megcsúszott ennek az épitése, a MÁV-val való tárgyalások ered- ménytelenek maradtak. De mi készséggel vállalkozunk arra, hogy a kerület vezetőivel együtt, Holdampf elvtársat is meghiva, végignézzük a terepet, és ha úgy döntünk, hogy meg kell csinálni a két végállomást a gyalogos aluljáróval együtt, akkor vállalkozunk rá. De nézzük meg együttesen, hiszen 2.3 milliós építkezésről van szó. A harmadik kérdés az volt, hogy 30-as villamosnak nem jó a követési távolsága, örülök, hogy az uj kocsitipus megnyerte a lakosság tetszését. A 30-as reláció 7, a 31-es pedig 5 percenként jár csúcsidőben, és úgy tudom, hogy a csucsidőbeni forgalomra nincs is panasz, nincs vele probléma. A csúcsidőn kivüli forgalomra van panasz, mert akkor 12, illetőleg 13 percenként járnak a szerelvények. Ha egy szerelvény kiesik, ak- kor rfk duplájára nő a követési távolság. m ?m I i- 81 * I