1978. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

277

vételi engedélyek kiadása alapján számoltunk el. Az elszámolási módszer változtatásának az a célja, hogy összhangot teremtsünk a statisztikai adatszolgáltatással. Az áttérés az első évben természetesen torz/itja a valódi képet, hiszen azoknak a laká­soknak és kapcsolódó létesítményeknek, amelyekre 1977-ben ad­ták ki a használatbavételi engedélyt, egy része műszakilag már 1976-ban megvalósult,1 azaz a létesítmények között mindkét év­ben elszámolásra került. Ez az oka annak,* hogy a beszámoló je­lentésben ezúttal a teljesítés mindkét adatát szembeállítjuk a jóváhagyott terv előirányzataival, | A komplex lakásépítés terén kialakult lemaradás hatása, negativ következményei. mindannyiunk előtt jól ismertek. Az okok •<>/ f is egyértelműek: változatlanul sok irányúak. Még mindig hiányos volt a területelőkészitési munka^és az építőipar az elmúlt év­ben sem tudta hiánytalanul teljesíteni vállalását. Okulva az elmúlt évek rossz tapasztalatain,1 más intézke­dések mellett az időbeni területelőkészités érdekében tavaly minden eddiginél több lakást szanáltunk, ami a lakásépitési te- rületek előkészítése szempontjából nélkülözhetetlen lépés^ volt, t ugyanakkor tovább csökkentette az elosztható lakások mennyisé­gét, és megnehez/itette lakásgazdálkodási feladataink, vállalt kötelezettségeink, legfontosabb társadalompolitikai célunk hiánytalan teljesítését. Ezekről a gondokról az előző napirendi pont keretében már szóltunk, A mennyiségi lakáslemaradás mellett, említést kell tennünk az építés minőségi hiányosságairól és ütemtelenségéről is, A ka­j y\ \ w­)- 13 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom