1977. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
25
- A BTSH Budapest sportjának jelenlegi főhivatású létszámhelyzetét fe1 lülvizsgálva, tegyen kezdeményező intézkedéseket a meglévő létszámarány tedan ságok csökkentésére. 1978. végéig terjesszen javaslatot a Végrehajtó Bizottság elé a meglévő személyi feltételek ésszerű átcsoportosításának lehetőségeiről.- A BTSH fordítson nagy figyelmet a sportaktivisták, szakemberek, tömegsport-specialisták stb. képzésére és továbbképzésére. Vizsgálja meg a Budapesti Sportvezetőképző Intézet létrehozásának lehetőségeit, feltételeit és 1977. végéig terjessze javaslatát a Végrehajtó Bizottsághoz. A tömegtestnevelés és sport fejlesztése ossz-társadalmi feladat. Ezért s kívánatos az állami, társadalmi és tömegszervezetek, tömegmozgalmak együttműködésének továbbfejlesztése, egységes cselekvése. Határozati javaslat : A Tanács l/ a "Budapesti tömegtestnevelés és tömegsport programját " elfogadja. ! Utasítja 2/ a BTSH elnökét, hogy a program megvalósításának tennivalóit, a végrehajtás módozatait intézkedési tervbe határozza meg és gondoskodjék a végrehajtásár ÓL | v Határidő: 1977. november 30. Felelős: Kapcsos Lajosné 3/ a BTSH elnökét, hogy az ágazat VL ötéves terve előkészítése során a program törekvései megvalósitásához szükséges feltételek megteremtést re tegyen javaslatot a Végrehajtó Bizottságnak. y Határidő: 1980. junius 30. Felelős: Kapcsos Lajosné 4/ a Végrehajtó Bizottságot, hogy a lakótelepek építési programjának elfogadása során kezelje kiemelten azok sportlétesítményeinek felépitéséL l Határidő: folyamatos Felelős: Farkasinszky Lajos H jk 1 „ __________________________________ —