1977. június 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
754
» f t- 22 a Közlekedési Főigazgatóság a teljes Hungária krt.-on villamosvasúti közlekedés megvalósitását javasolja. Az útvonalon középfekvé3ben létesül villamos. Ezt a Thököly ut - Kerepesi ut közötti első épi- tósi szakasz tervezésénél a Főigazgatóság figyelembe vette, a villamospályát itt is megépítik, de a villamosvasút üzembehelyezésórc csak akkor kerül sor, amikor már hosszabb egybefüggő szakasz áll rendelkezésre és a kapacitás kellőképpen kihasználható. A Végrehajtó Bizottság a beruházási programot 325 millió Ft összeggel - a kivitelezési határidőt kivéve - jóváhagyta és utasította a Közlekedési Főigazgatóság vezetőjét, hogy folytasson tárgyalásokat a KPM illetékeseivel a kivitelezési határidők rövidítése érdekében.- a VI. kér. Tanács Végrehajtó Bizottságának munkájáról szóló beszámolót és azt elfogadta, valamint megállapította, hogy tevékeny3Ógót összességében eredményesen végzi. A VI. kerületben 2.4 négyzetkilométernyi területen 82.ooo lakós ól 1.2oo lakóházban. A lakosság 27 %-a a nyugdíjkorhatárt elérte. A beszámoló foglalkozik a Végrehajtó Bizottság irányitó, szervező, [ v ellenőrző és ágazati irányitó tevékenységével, a tanácsi intézmények irányításával, a hatósági munka helyzetével, irányításával. Részletesen kitér az apparátus helyzetére, személyi feltételeire, a tisztségviselők tevékenységére. ^ A Végrehajtó Bizottság utasította a VI. kor. Tanács Végrehajtó Bizottságát, biztosítsa, hogy a kerületi tanácsi testületek feladatmeghatározó és irányitó tevékenysége a Párt és állami döntések, határozatok végrehajtásában kellőképpen érvényesüljön a vezetésben, minden egyes szakigazgatási szerv munkájában, a vállalat felügyeletben és intézményirányításban, gondoskodjanak a gazdálkodási tévé- kenysóg javításáról, a célkitűzéseket a lehetőségek és a reális teljesítés függvényében határozzák meg. Fejlesztési kérdésekben fokozzák a tervszerűséget és arányosságot, a rendelkezésre álló pénzeszközöket hatékonyabban használják fel. Erősítsék azt a törekvésüket, hogy a tanácsi bizottságok munkájában általánossá váljék a testületi határozatok végrehajtásának ellenőrzése, követeljék ^ _______________________ 1 9 >_____________________________________ [