1977. június 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

32

I _________ ^ ' - 28 ­, A dolgozók életkörülményeinek javítása, valamint a főváros le­vegőtisztaság védelme szempontjából egyaránt kedvező, hogy a 9 ezer gázfűtésbe bekapcsolni tervezett lakás helyett 16,7 ezer bekapcsolása történt meg. A központi földgáz­program budapesti célkitűzéseinek időarányos feladatai teljesültek, elsősorban a III., XIII., és XIV. kerületek­, ben 24 ezer fogyasztót állítottak át városigáz fogyasztás­ról a gazdaságosabb földgáz fogyasztásra. A tervezett 45 km helyett - 22 km vezeték megszűnése mellett - 96 km uj vezeték épült, mely az előző évi fejlesztést is jelen­tősen meghaladja. A távfűtési szolgáltatás 1976-bari is a korábbi évek dina­mizmusával fejlődött. A tervezett 12,6 ezer helyett a há­lózatba ujabb 14 ezer lakást kapcsoltak, s ezzel a távfű­téssel ellátott lakásállomány megközelíti a 12o ezret. A tervezettnél 33 7^-kal több, összesen 2o km uj hőtávveze­ték épült. Megfelelő volt a szolgáltatás biztonsága: keze­lési és karbantartási hiba miatt 12 óránál hosszabb fütés- kiesés nem fordult elő és csökkent a panaszok száma. Az állandó és idény jellegű fürdők személyforgalma mind az . előző évitől, mind pedig a tervezetthez képest lemaradást mutat, főként a tatarozások, üzemeltetési problémák, vala­mint a kedvezőtlenebb időjárás miatt. A fürdők fejleszté­sére, szinttartási feladataira 1976-ban fordítható 171,6 millió forintból 9o,5 millió forintot használtak fel. ^ A Gellért pezsgő- és hullámfürdő rekonstrukció kivitelezé­sének üteme felgyorsult, de lemaradás tapasztalható a Dan­dár fürdő és a Szabadság strand korszerűsítésénél. A fürdő­rekonstrukciókhoz kivitelező kapacitás biztosítása egyre nehezebb. | ifc & m t M m ^ _________ ^ j

Next

/
Oldalképek
Tartalom