1977. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
306
a határozatok végrehajtása nem történt meg maradéktalanul, de javult és eredményesebbé vált az építésügyi hatóságok felderítő és megelőző munkája. Egyes kerületek eredményt értek el az engedély nélkül épült épületek építésrendészeti ügyének lezárásában is. Az elmúlt évben hatékonyabbá vált a feltárási és megelőzési tevékenység, de még m«jt sem mindenkel megfelelően szervezett és nem vették igénybe egyes kerületek a lehetőséghez képest megfelelően a különböző társadalmi és egyéb szervek segítségét. Az eddigi tapasztalatok alapján megállapította a VB., hogy az egész főváros területén fékezni kell a közületi építkezések ellenőrzését is. A beszámolónak a vadfelepülések helyzetéről szóló részét a VB. tájékoztató jelleggel elfogadta és utasította a Vlrsersndezési és Építészeti Főosztály vezetőjét, hegy dolgozza ki a vadtelep'ilések felszámolására, ill. a jogi rendezés módozataira vonatkozó javaslatait és azt tor- jeseze a VB. elé. és slfsgadta a XXI.kér. Tanács Végrehajtó Bizottság munkájáról szóló beszámolót. A kerületi tanács vezetőinek és apparátusának a munkájuk során elért eldigi eredményeikért elismerését fejezte ki. A XXI. kerület erszágss jelentőségű iparral rendelkezik. Csepel a főváros egyik legjelentősebb munkástelépülésé, a kerület igen gazdag raunkáonnzgalni hagyományokkal rendelkezik. A falusias jellegű, közmüvekkel és kommunális létesítményekkel gyengén ellátott kerület a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő része lesz. A beszámoló kitért a Végrehajtó Bizottság- * nak a tanács működését, a tanácsi blzsttságsk munkáját segítő tevékenyedére, foglalkozott a lakossági kapcsolattal, a tisztségviselők irányitó tevékenységével, a személyzeti, ektatási munka irányításával, az apparátus káderhelysetével. Felhívta a figyelmet, hegy a kerületi VB. e. jövőben tegyen eleget a tanács előtti beszámolási kötelezettségének, gyakrabban és rendszeresebben számoltassa be e szakigazgatási szerveket is tevékenységükről. Szükséges, hogy a jövőben a testület értékelje bizottságai tevékenységet, további munkájukhoz, feladataik el _________ M |__ ^ ^ ^ J j- 7 -