1977. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

286

{ lakóházielujitásra. A Rákóczi ut teljes sortatarozását 1977-ben | tervezik, a kezdési időpont előreláthatóan március. A sortata­rozás részben a kerületek közötti, részben fővárosi központi forrásból fog megvalósulni. Egyetért azzal a felvetéssel, hogy nemcsak a feladatok mennyiségi teljesitése a fontos, hanem a mi­nőségi teljesítés is. Helyes az az álláspont, hogy az évi tervek | végrehajtásáról szóló beszámoló foglalkozzon a megvalósított cél­kitűzések minőségével. Fontos feladat, hogy a fejlesztési célok mennyiségi megvalóoitását elsősorban épitőipari oldalról garan­tálni lehessen, de nem lehet megalkudni a minőségi követelmények j terén sem. A sportcentrum megvalósitáea és üzemben tartása a 3 kerületi tanács feladata lesz. Az intézmények fslujitásának-kar- bantartásának gondjaival kapcsolatban elmondja, hogy a felújítá­si alapok képzésének szabályozása, illetve a szabályok módPeitá- I sa nem tartozik a fővárosi Tanács hatáskörébe, hanem központi in­I tézkedést igényel. Véleménye szerint az egészségügyi integráció jó és az integráció következtében végbe ment átszervezés semmi­féle költségvetési konzekvenciával nem jár. Nőm rontotta, de nem | is javította a költségvetési intézmények ellátottságának helyzetét. Tájékoztatásul elmondja, hogy 1976-ban a III. kerület azon kevés kerületek közé tartozott, amelyek több mint 6 millió forintos többletbevételt értek el, amit saját elhatározásuk szerint hasz­nálhatnak fel. Az életveszélyes lakásokkal kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy ebbe: a kategóriába . a fővárosban 15.sós lakás tartozik, ezeknek a lakásoknak szanálására az V. ötéves tervben teljes egészében nem kerülhet sor. A főváros egyetlen t területén sem kerülhet sor ezeknek az épületeknek teljesköri \ szanálására. A probléma ismert, amennyire lehetséges, próbálnak rajta segíteni. A vízivárosi rekonstrukció 1977-ben is folytató­dik, melynek keretében több ilyen lakás kerül szanálásra. A kerü­letek ellátási színvonalának méréséra alkalmas mutató kidolgozá­sa megtörtént. Az V. ötéves tervet ie ennek alapján állítatták össze. A kerületek ellátottsági helyzetét 25 kiemelt mutató elem­zésénei:, rangsorolásának összeállításával mérni tudják. Erre ala­pozzák nemcsak a középtávú, hanem a költségvetési terveket is, az egyes kerületeknek nyújtandó támogatást, illetve annak terve­zését is. Egyetért azzal, hegy rendkívül nehéz feladat ma beruhá­zást lebonyolítani. A probléma megoldása nemcsak fővárosi ügy, jjyb * 1! —-le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom