1977. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

210

_____ . ^ - 15/a. ­I A költségvetés kiadási oldalán a feladató]: összetételében nincs számot tevő változás. A központi intézkedések költségvetést érin­tő változásait az állami hozzájárulás módosítása pontosan követi. A bérfejlesztésre és az áremelkedés fedezetére biztosított elő­irányzatnövelés megegyezik az 1976. évivel. A konkrét költségve­tési feladatok közül ki kell emelnünk az utak, hidak fenntartására és felújítására, valamint az intézmények állóeszközeinek felújítá­sára szolgáló előirányzatok növelését. Az előbbi célt S5o millió, az utóbbit 272 millió forint szolgálja. Bár ezek az eszközök még mindig nem fedezik az indokolt szükségleteket, növelésük lehetővé teszi, hogy ebben az évben a legégetőbb problémákat megoldjuk. Miként fejlesztési al^) tervünk, úgy költségveté­si javaslatunk is tartalmazza az V. ötéves terv jóváhagyásakor el­határozott társadalompolitikai jellegű feladatok megvalósításának folytatását. Ennek keretében ez évben is kiemelt gondot fordítunk V az ido^corú lakosság ellátásának javítására. 4-5 új öregek napközi otthona kezdi meg működését, a házi szociális gondozás keretében f pedig újabb 14oo-15oo idős ember ellátásáról kívánunk gondoskodni. Közel 7 millió forintot fordítunk a peremkerületek általános is­koláinak alapvető taneszközellátására. Kfilön céltámogatásokkal segitjük a cigánylakos­i ság társadalmi beilleszkedését. A cigánytanulók részére óvodáink­ban, iskoláinkban, a napközikben és kollégiumokban kedvezményeket j biztosítunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom