1976. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
18
' HBHHHHHHHHHT—I I ii. A tervezés, a fejlesztés és az ágazati feladatok véorehaj tása. A lakosság ellátásának szervezése, A Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács jelentős erőfeszítéseinek eredményeként az egész város összefogásával, a pártszervezetek, a tömegszervezetek, üzemek és szocialista brigádok segítségével a IV, ötéves terv időszakában elért fejlődés minden korábbi időszak fejlődését felülmúlta, A fejlődés ütemét jelzi, hogy ebbon a tervidőszakban Budapest fejlesztésére - a III, ötéves tervbon felhasznált eszközök több mint kétszeresét - közel 4o milliárd ft-ot fordítottunk• A IV. ötéve3 terv végrehajtásáról, a Tanács munkatervének megfelelően a soros tanácsülésen számol be a Végrehajtó Bizottság a Tanács előtt. % A IV'. ötéves terv teljesítése mellett az lü75-ös óv második jolen- i tős célkitűzése volt az V. ötéves terv előkészítése, mellyel a Végrehajtó 3izottság több alkalommal, nagy felelősséggel foglalkozott. Kialakította és a vezető szervek elé terjesztette a terv előzetes reális koncepcióját, javaslatot tett a célok sorrendiségére, mc- v lyet a Tanács elfogadott. így különösen: a tömeges, komplex lakásépítés folytatását, az ehhez kapcsolódó alapközmű fejlesztést, és c közműhálózat rekonstrukcióját, A népesedéspolitikai célokat 3zolI góló gyermekintézmények, a tömegközlekedés és a lakótelepek közlekedésének, az egészségügy és az oktatás, a kiskereskedelmi boithá- \ lózot vejI03ztését, valamint az egyes városrrészok között meglévő öiiétásbeii különbségeknek anyagi lehetős egeinkkel arányban álló további csökkentését. Külön is megtárgyalta az egyes ágazati foj- ^ losztész koncepciókat és tervezési elképzel éseket. Az ágazati cl\ képzclécek jéváhagyásánál figyelemmel volt a fővárosi és népgazdasági terv összhangjára, az o^yes fővárosi ágazati tervek arányos uapcsolóJü3ára, a tervtörvény követolíiienywinek érvényesztéséroo <>z J V. öt ivós tervjavaslatot az előző ötéves terv végrehsjtusáról szó' -<* jelentésswl egyidejűleg munkaterv ezorM.it a "nnács clt torjosztflí I ■ ___________________________________________________________________________________ r 1