1976. január 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
236
► Ez azért is fontos, mert a kőbánya-újhegyi lakótelepen 3«ooo-3«4oo lakás készül el* Oda kell bölcsőde, ovóaa, kereskedelem is* Olyan óriási tömeg lakik majd ott, hogy nem óvódás/ lehet annyi/gye reke t elh,elyezni lakásokban. Végül szeretnék kitérni a Duffek elvtórs kérdésére adott válaszra* Természetesen nem szándékosan nem kérdoztem meg, hogy elfogadja-e a választ, hanem elkerülte figyelmemet, mert ón tudtam a választ és úgy gondoltam, hogy ki fogja elégíteni Duffek elvtársat* Nagyon őszintén meg kell mondarom,- és lehet, hogy kollegáim közül nem mindenki ért majd egyet azzal, amit mondok - hogy szerintem azért többen egyetértenek velem abban, hogy Városrendezési főosztályunknak, a FÜBER-nek, persze a kivitelezőknek is,egy kicsit nagyobb figyelmet kell / fordítani a jövőben arra, hogy egy-egy lakótelep építésénél ne forduljon elő az, ami már többször előfordult, hogy először felépül egy nagytömegű nagylakás, azután kislakások, azután megint nagylakások és megint kicsik* Amennyire műszakilag lehetséges, egy kicsit jobbank* keverni kell a lakásokat és közelebb kell kerülni az 53 négyzetméteres átlaghoz. Nem azt mondom, hogy mindenütt és minden évben ki kell jönflie az 53 négyzetméternek, valószinüleg nem is lehetséges, de azért kerüljünk hozzá közelebb* Mert ez azért a lakásgazdálkodásban is problémákat okoz* Egy adott időszakban akkor nagyon sok kislakást kapnak, és a nagyobb családokat el kell költöztetni másik kerületbe* Gondolom, hogy Duffek elvtárs felvetését fogadjuk el, mint kritikai észrevételt is, amelyet én jogosnak tartok. Talán 21 c I- 38 -