1975. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

29

II > épüljön. Másrészt az Országos Tervhivatal - tekintetbevéve a népgazdaság anyagi helyzetét, valamint az óvodáskorúak számának 1980 utáni mérséklődését is - 1977- től évenként visszatér az ehhez szükséges fedezet megteremtésének biztosítására. Ezen túlmenően törekszünk a kisebb költséggel (bővítések, átalakítások) megvalósítha­tó óvodai férőhely fejlesztésre is. Az általános iskolai tanulólétszám 1976-80 között 33-35 ezer fővel - közel 1/4-ével - növekszik. Oktatási és nevelési szempontból egyaránt fontos feladat a korosztályok megfelelő iskolai és napközi otthoni elhelyezése. Ezért lakáscélcsoportból 630 iskolai tanterem és 150 napközis terem fővárosi támogatással és kerületi eszközökből 300-350 tanterem és napközis terem építését tervezzük. Ezen kivül az egyéb állami lakásépítés keretében 5 000 lakás kapcsolódó beruházásaként 40 iskolai tantermet kell épiteni. Egy­idejűleg azonban tanterem megszűnéssel is számolni kell. így 19/6-80 között 1 000 - 1 100 tanterem, illetve napközis terem gyarapodásával számolunk. Az általános isko­lai - és az óvodai - elhelyezés átmeneti feszültségei miatt szigorú intézkedéseket foganatosítunk, hogy a fővárosban csak központi engedéllyel és kizárólag elkerülhetet- #.t len esetben (pl. életveszély) kerüljön sor meglévő iskolák és óvodák megszüntetésére. Az átlagos tanulócsoport létszámot a jelenlegi 26,9 főtől 30-ra emelve biztosítható a növekvő tanulólétszám elhelyezése. Az ágazati keretből elsősorban a peremkerületi hálózatot kívánjuk fejleszteni, ahol a tanulólétszám jelenleg is meghaladja a fővárosi átlagot. 1 --ír A középiskolai tanulólétszám - középiskolai korúak számának mérséklődése miatt - a tervidőszak végén mintegy 2 %-kal lesz alacsonyabb, mint 1975-ben. A középiskolai tanulók nagyobb hányada továbbra is a szakközépiskolákban tanul. t A szakmunkásképzés kedvezőbb feltételeit az V. ötéves tervben a meglévő középfokú szakiskolahálózat célszerűbb kihasználásával, valamint a szakmunkástanulók elhelyezési lehetőségének bővítésével is elő kívánjuk mozdítani. Ezért - a tanulólétszám csökkenő tendenciája ellenére - a tervidőszakban 60 osztályterem, mintegy 400 tanműhelyi mun­kahely és 600 szakmunkásotthoni férőhely fejlesztésével számolunk. A budapesti nevelőotthoni férőhelyek száma mintegy 260-nal, a gyógypedagógiai inté­zeti férőhelyek száma pedig 120-szal bővül. A közművelődési hálózatot viszonylag kismértékben és főleg a munkáslakta peremkerü­I 23 ” I ' — ' ’ _________

Next

/
Oldalképek
Tartalom