1975. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

68

•' I- A Végrehajtó Bizottság megtárgyalta és elfogadta a felsza­badulásunk 30< évfordulója tiszteletére elfogadott program végrehajtásának tapasztalatairól szóló jelentést, köszönetét mondott a főváros lakosságának, a párt- ás állami szervek­nek, a tömegszervezeteknek és tömegmozgalmaknak, az üzenek, intézmények és szövetkezetek kollektíváinak a város érdeké­ben kifejtett sok, értékes - erkölcsi, szellemi, anyagi és fizikai - segítségért. | - A Végrehajtó Bizottság megtárgyalta és elfogadta az 1975. évi népességösszeirás tapasztalatairól, a helyi nyilvántar­tás felfektetásáről ás az adategyeztetés előkászitáséről szóló jelentést. A jelentés megállapította, hogy a kozol 5.000 közreműködő bevonásával folyó munka határidőre befe­jeződött. A lakosság többsége megfelelően fogadta és segí­tette az összeiróbiztosokat. A kerületi tanácsok tisztság- ^ viselői a feladat végrehajtásával és ellenőrzésével jelentő­ségének megfelelően foglalkoztak. A kerületi népcsségnyil- vántartó csoportok az összeírás tartalmi munkáját többségük­ben jól ellenőrizték és szükség szerint felhívták a figyel­met a hiányosságok kiküszöbölésére. Egyes kerületekben azon- ; bán a hibákat a nem kielégítő ellenőrzés miatt az anyagát­vétel során kellett kijavítani. A népességösszeirás .mennyiségében ás tartalmi követelménye­iben olyan feladat volt, amely meghaladta minden eddigi ta­nácsi kampány-munka méreteit.- A Végrehajtó Bizottság megtárgyalta a XVII,kér.Állami Zene­iskola Bartók Béláról való elnevezése .cimü előterjesztést. A VB engedélyezte, hogy az iskolát Bartók Báláról nevezzék el. A Végrehajtó Bizottság megtárgyalta a levegőtisztaság-védol- mávol kapcsolatos beruházások támogatása cimü előterjesztést és utasította a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság vezető­jét, hogy- a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség ré­szére 250,000 forintot, IJ ® im __________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom