1973. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

213

- Á ^ az id's korúakra, a szellemi é3 fizikai sérültekre intézmányesen ás e yánileg, szei;etetünk, tiszteletünk kisülje őket megszolgált nyugalmuk és nehéz életük minden percéA nyugdi.ias életkor nyugalmat is jelent. Azt szeretnék, ha ez a gondtalanság ideje is lenne, uz azonban nem olyan egyszerű. Budapesten több mint 24 % a nyug- dijas “:ort meghaladó népesség aránya, és ez v hatóan tovább növekszik. Amint a fiatal évjá átok aránya fokozatosan csökken, úgy gyarapodik az átlagéletkor növekedésével az idős emb rek száma.

Mennyi a magános közöttünk! -inden 5. öregember gyermekkelen• Alig 1/3-ra tehető azoknak a sz-ma, a- kik gyermekikkel együtt laknak. Meg' lithat^tlanul nő a magukra hagyatottak száma. Miért van az, hogy mi nd annyi- ^ an jóleső ér éssel nézünk az unokáikat sétáltató idős embe ekre, és miért forditjuk félre szorongó érzéssel fejünket az elesett, kopott ss megviselt öregemberek láttán? í Azt hiszem, azért, mert a tévé’eny, derűs öregkor szép,

és - joggal - u y érezzük, ho y ehhez nekünk is közünk van, de nincs közünk a magnyhoz, a testi és lelki elesett séghez, a bezártsághoz.

>

Saját jövőnket valahogy csak az előbbiekben a- karjuk észrevenni. Az utóbbinak még az eshetőségétől is elzárkózunk. Az embtr természetes igénye, joga a kiegyensúlyozott élet, a nyugodt öregség. Magát becsüli meg az a társadalom, az a város, amely erejéhez mér en iliendo módon gondoskodik a munkában m6gfá-adt, idős tagjairól és más elesett emberekről, ekünk eikölcsi kötelessé ünk is

' — * " w