1973. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
100
,rA Végrehajtó Bizottság az 1973.október 22-i tanácsülés óta — munkatervének megfelelően - 3 alkalommal ülésezett. Ülésein összesen 23 napirendi pontot, valamint 15 bejelentést tárgyalt ! meg, amelyek között a következő, közérdeklődésre számottartó, a főváros lakosságának szélesebb körét érintő témák szerepeltek:- A Végrehajtó Bizottság jelentést tárgyalt meg a Lakásügyi főosztálynak az uj lakásügyi jogszabályok alapján kifejtett hatósági tevékenységéről. ti A hatósági munka 1971-72.avi alakulásáról szólva a jelentés megállapítja, hogy a kerületi lakásügyi hatóságok határozatai ellen érkező jogorvoslati kérelmek elbírálása a Főosz- I tály egyik legfontosabb feladata, amelynek eredményességét a másodfokon hozott határozatok jogszerűsége mutatja. 1971-ben a 2598 másodfokú határozatból 141 határozatot /5,4 %/ semmisített meg panaszéijárás során a Végrehajtó Bizottság titkára, törvénysértés eimén pedig a Eirósáf^/2,5 %/ határozatot sem- j misitett meg. 1972-ben 1851 határozatból panaszeljárás során 57 /3,1 %/, birői Ítélet alapján 7 /0,37 %/ határozat került V megváltoztatásra. Heg illapitható, hogy az 1971. évihez ké■ pest mintegy felére csökkent az összes határozatok megváltoztatási aránya /3,4 &/. i I A Végrehajtó Bizottság a lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról az előterjesztést elfogadta: utasította a Lakásügyi Főosztály vezetőjét, hogy a feltárt jogszabálysértések kiküszöbölését a tapasztalatok megbeszélésével, az ügyintézők felkésziH Acp I ' ■ ■l1 u III.